2015. április 26., vasárnap

18. fejezet: Ultimátum

"Mintha elvesztettem volna a szívem, mintha üres lennék belül. Mintha mindent, ami bennem volt, itt hagytam volna nálad..."
- Stephanie Meyer

A gifet Sparkling Angel készítette! Köszönöm!

 Gondolkodás nélkül kimondtam, ami a szívemet nyomta. Kiabáltam, üvöltöttem, szinte zokogtam, de egyik sem érdekelt. Nem számított, hogy a volt szerelmem mit gondol rólam, milyen törékenynek tart, kizárólag az hajtott, hogy kiadjam magamból minden sérelmemet. Nem akartam többé fájdalmat érezni a történtek miatt.
 A végén Blake olyasmit tett, amire egyáltalán nem számítottam. Magához ölelt. Abban a röpke pillanatban megmozdult bennem valami, amikor megéreztem az ismerős fahéjillatot, amit annyira szerettem benne. Az agyam egyik pillanatról a másikra kapcsolt ki, arra nem gondolván, mit is teszünk éppen, csak hagytam, hogy Blake átölelje a derekamat és a vállán sírjam ki a bánatomat. Percekig öleltük egymást, egyre jobban hullottak a könnyeim, de ez egyikünket sem érdekelte. A pillanat számított, ahogy álltunk némán és öleltük a másikat. Az elmém tiszta volt, üres, már hiányzott ez nekem.
 Blake közelében mindig is gondtalannak éreztem magam, úgy tűnik, ez még továbbra sem változott. A helyzet, és mi magunk viszont annál inkább.
 Ez volt az a pillanat, amikor utoljára mélyet szippantottam a fiú jellegzetes illatából, majd határozottan löktem el magamtól. Mintha számított volna erre, nyugodt, de bűnbánó arccal figyelte, ahogy három lépést hátrálok, hogy messzebb legyek tőle. A tekintetében szomorúság ült, mintha azt hitte volna, hogy tovább tart az előbbi pillanat. Azonban időben megvilágosodtam.
 - Halljuk, mit akartál mondani - mondtam élesen, mire lemondóan felsóhajtott.
 - Mindig is reméltem, hogy eljön az a nap, amikor újra találkozunk, és bár fel voltam készülve rá, hogy elutasítóan reagálsz majd a jelenlétemre, mégis rosszul esik, hogy ennyire távolságtartóan és hűvösen viselkedsz velem, Laycinda. - Teljes keresztnevem hallatán elsötétült a tekintetem, de kivételesen nem horkantam fel emiatt. Ezúttal elnéztem neki, hogy ismét így hívott. - Miután teljesen meggyógyultam, meg akartalak keresni, de hónapokig képtelen voltam rászánni magam, hogy találkozzunk. - Vajon miért? - Bűntudatom volt, marcangoltam önmagam, amiért akkora fájdalmat okoztam neked… A távolból figyeltelek, hogy telnek a napjaid, mi van veled, hogy boldogulsz, és csalódottan láttam, hogy ismét őszintén tudsz mosolyogni.
 - Most akkor kérjek elnézést, amiért próbáltalak elfelejteni téged… illetve a múltamban elkövetett legnagyobb hibát, hogy bíztam benned? - intéztem hozzá a kérdést keserűen, majd nemtörődöm módon megvontam a vállam. - Túlléptem rajtad, fogadd el.
 Fájdalmas érzés volt hazudni Blake-nek, de egyáltalán nem akartam megadni neki azt a lehetőséget, hogy reménykedjen. Adja fel a próbálkozást, és tűnjön el örökre.
 Bármennyire is taszított a jelenléte, képtelen voltam csak azért elmenni, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna. Muszáj volt megtudnom az okát, miért oltotta ki annak a személynek az életét, aki mindennél fontosabb volt számomra. Az édesanyámét. Illetve az sem fért a fejembe, miért ennyi idő után bukkant fel, egyáltalán mit akar.
 Blake mély hallgatásomat elutasításként vette, így egy gyors mozdulattal elállta az utamat és egyenesen a szemeimbe nézett. Hideg kék szemek könyörgően meredtek a komor barnába. Ridegséget árasztott az egész lényem.
 Még mindig azt hiszi, hogy el fogok menni válaszok nélkül? - merült fel bennem a gondolat, mire megráztam a fejem. Magyarázatot akarok!
 - Lay…cie, kérlek szépen - lágyult el a hangja, de ezzel nem tudott meghatni. Engem kemény fából faragtak, ennyivel nem tud levenni a lábamról… - Az igazat mondom. Tényleg ezerszer megbántam, hogy megbocsáthatatlan dolgot tettem. De azért tudhatnád, hogy mindig is… más voltam. Vámpír. Én nem voltam átlagos fiú, akinek az volt a legnagyobb baja, kit fektessen meg a jövő héten… - Megforgattam a szemeimet a bizarr hasonlat hallatán, mire Blake arca elkomorult. - Harcoltam ellene, de nem voltam elég erős. Nem tudtam ellenállni a sötét énemnek… Bár meghaltam volna azon az éjjelen, mikor eljöttél hozzám.
 - Nem akarom tovább hallgatni a mentegetőzésedet és a bocsánatkérésed… Megtörtént, már semmit sem tudsz tenni ellene - mondtam ki a fájdalmas valóságot. - Nem tudod visszahozni az édesanyámat a halálból. Megölted, és még te érzed magad vacakul emiatt? - lettem dühös hirtelen. - Te tehetsz arról, hogy végül meggyűlöltelek, Blake!
 Kijelentésemre összeszűkültek a mélykék szemek, tekintete meggyötörtté vált, képtelen volt tovább állni a pillantásomat. Blake lénye egyik percről a másikra lett fagyos, megbántottság áradt belőle, de nem akartam visszavonni egyetlen elhangzott szavamat sem. Megérdemelte.
 A kíméletlen igazságot mondtam, nem vethette a szememre, amiért végül megbántottam a szavaimmal. Blake-re ránézni önmagában fájdalmas volt.
 - Ha így látod… jobb lesz, ha nem kereslek egy ideig, Laycinda. - Hangja halk volt, de tisztán csengett a levegőben. Lágy szellő fújdogált, miközben az eső eleredt, ami még szomorúbbá és borúsabbá tette az egyébként is gyászos hangulatot. - Egy hónap múlva ismét eljövök beszélni, addig nem rondítok bele a már-már felhőtlen boldogságodba, ígérem - magyarázta, és mielőtt még bármit is reagálhattam volna, hirtelen előttem termett és megszorította a kezeimet. - Megérdemeltem, de kérlek, többet ne mondj ilyet. Viszlát egy hónap múlva! - Azzal eltűnt.
 Fogalmam sem volt, hogy reagáljak minderre, valójában egyetlen dologban voltam biztos e pillanatban: beszélnem kell a bátyámmal és Avannal. Annak ellenére, hogy tisztában voltam vele, mennyire kerülik egymást az utóbbi időben, mindkettejük megértésére szükségem volt.

 Hazafelé sétáltam és közben azon törtem a fejem, hogyan adjam elő a „múltam” rövid verzióját a két fiúnak. Igazából abban sem voltam már biztos, hogy el akarom mondani nekik, mi közöm van az új fiúhoz… vagyis milyen kapcsolatban voltam vele. Azt viszont egyáltalán nem akartam elárulni a fiúknak, hogy Blake vámpír. Ki tudja hogyan reagálnának erre az információra… Talán örökké eltiltanának Blake-től - bár azt nem bánnám.
 Akkor vágjunk is bele - gondoltam lemondóan, mikor az utcánkba értem és egyből megpillantottam a házunkat.
 Egyenesen a szomszéd házhoz mentem és azon voltam, hogy kopogjak, amikor kinyílt az ajtó.
 - Lay? Mi járatban vagy itt? - mosolygott rám a fekete hajú fiú, mire akaratlanul is megeresztettem egy mosolyféleséget. Mikor látta, hogy nem tudom, hogy kezdjek neki, egyszerűen kitárta az ajtót, majd intett, hogy inkább menjek beljebb.
 Megráztam a fejem, mire kérdővé vált a tekintete.
 - Bocsi, hogy így rád törtem, de hálás lennék, ha tíz perc múlva átjönnél és meghallgatnád, amit mondani szeretnék - hadartam el egy szuszra, mire elgondolkodott.
 - Rögtön jövök - felelte kisvártatva, hangja komoly volt, amiért kérdőn felvontam egyik szemöldököm. - Hisz barátok vagyunk.
 - Köszönöm, Avan - ugrottam a nyakába. Egy pillanatra ledermedt, de végül mosolyogva ölelt át.
 - Akkor tíz percen belül ott vagyok - engedett el.
 Mosolyogva bólintottam, adtam egy puszit az arcára és hátat fordítva a fiúnak elővettem a kulcsomat, hogy kinyissam a bejárati ajtónkat. Meglepetésemre az ajtó nyitva volt, ezért Jamie szobája felé vettem az irányt. Kopogás nélkül nyitottam be hozzá, mikor felértem az emeletre, és eléggé megdöbbentő látványban volt részem.
 Jamie Ravenen feküdt, miközben elég szenvedélyesen csókolták egymást. Próbáltam észrevétlenül kiosonni, de már késő volt. Jamie felkapta a fejét.
 - Öh… bocsánat a zavarásért. Nem tudtam, hogy Raven is itt van - magyarázkodtam és elfordítottam a tekintetem.
 - Én… azt hiszem, jobb, ha most megyek - szólalt meg hosszú percek után a lány, mire bólintottam.
 - Remek ötlet - adtam neki igazat.
 A zavarba jött páros felült, Raven megigazította az inget magán, lesimította a meggyűrődött szoknyáját, és egy utolsó csók után elindult felém. Nem lehetett már látni rajta előbbi zavarát, aminek kifejezetten örültem. Nem állt szándékomban tovább magyarázkodni.
 Mikor ideért hozzám, megállt velem szemben és a kezét nyújtotta felém.
 Felvont szemöldökkel figyeltem az arcát.
 - Beszéljünk kicsit - jegyeztem meg a lány éjsötét szemeibe nézve, majd kikerülve felém nyújtott kezét elindultam kifelé. Utoljára még visszafordultam a bátyámhoz. - Ne mozdulj innen, hamarosan jövök! - Azzal otthagytuk Jamie-t egyedül a szobájában, majd a nappaliban álltunk meg.
     Szembe fordultam a lánnyal a nappali közepén, s várakozó tekintettel figyeltem az arcát.
     - Látom, még nem barátkoztál meg a gondolattal, hogy én és a bátyád… - Raven függőben hagyta a kijelentését, de mindketten tudtuk, hogy folytatódna a mondat. „…együtt vagyunk.” Valójában annyira nem voltam ellene a lánynak, mint azt először hittem, egyedül a negatív aurája aggasztott, az okozott nekem fejfájást. De nem akartam „ezt” megosztani Ravennel.
     - Több időre van szükségem - feleltem végül, majd a lány vállára tettem a kezem. - Kérlek, ne törd össze a szívét. Már volt szerelmi csalódása, amit nem tudom, kihevert-e azóta. Csak ennyit kérek tőled… Raven.
     Halk sóhaj hagyta el ajkaimat, amint felidéztem a két fiú közti konfliktus okozóját: Vyolette-et. A lány tekintete mindentudóan megvillant, amit nem tudtam mire vélni. De nem volt időm tovább gondolkodni, mert csengettek. Reményteli tekintettel kaptam fel a fejem és nyitottam ajtót a várva várt személynek, aki pontosan érkezett: Avan. Mikor beljebb jött, kissé megdöbbent a lány láttán, de próbált érzelemmentes maradni előtte. Magamban elmosolyodtam szomszédom reakcióján.
 Nem telt bele pár percbe, mire Raven megszólalt, miközben felvette a kezében tartott kabátját. 
 - Akkor én lelépek, később biztosan találkozunk, Laycie. Aztán csak ügyesen. - Egy utolsó mosolyt küldött felénk, majd egy kacsintás kíséretében távozott. Nem igazán értettem az utóbbi megszólalását, de látva Avan tekintetét, kezdtem rájönni, hogy mire célozhatott az előbb a lány.
 - Ne is törődj vele, bosszankodik, mert félbe szakítottam a romantikázásukat pár perce - jegyeztem meg szemforgatva, majd az emeletre vezető lépcső felé intettem, jelezve, hogy induljunk. Avan biccentés kíséretében indult el mögöttem, hallottam halk lépteit, amitől kirázott a hideg. Hihetetlenül néma léptei vannak, mintha lopakodna valahová, fordult meg a fejemben a gondolat, amit el is űztem, mert fontosabb dolgom volt.
 Mielőtt felértünk volna az emeltre, figyelmetlenségemben megbotlottam az egyik lépcsőfokon, és a következő pillanatban hátrafelé kezdtem esni.
 Azonnal becsuktam a szemeimet. 
 Pillanatokkal később sem történt semmi, a baj nem következett be, amire kipattantak a szemeim.
 - Óvatosan, Lay - szólalt meg mellőlem a nyugtató hang. Kirázott a hideg, mivel az arcomon éreztem Avan mentolos leheletét. Erős kezei határozottan ölelték körbe derekamat, ezzel megakadályozva, hogy bármerre is dőljek. Tökéletesen biztonságban éreztem magam a karjaiban, de kezdett félre érthetővé válni a helyzet, ezért egyszerűen eltoltam a fiút magamtól és megköszörültem a torkomat. A fülem mögé tűrtem az egyik kósza tincsemet zavaromban, úgy néztem fel Avanra.
     Az éjsötét szemű féloldalasan elmosolyodott, én pedig azon reménykedtem, hogy nem teszi szóvá a zavaromat. Tévednem kellett, ugyanis megszólalt.
 - Aranyos vagy, mikor elpirulsz - jegyezte meg pimaszul, mire oldalba böktem a fiút. - Ne böködj!
 - Jól van na, de akkor ne hozz még jobban zavarba a kétértelmű megjegyzéseiddel - mosolyodtam el halványan, mert még mindig az előbbi hatása alatt álltam, majd karba tett kezekkel figyeltem a fiú reakcióját.
 Avan halkan elnevette magát, mire durcás tekintettel figyeltem a rezdüléseit. Nem telt bele pár másodpercbe, mire megszólalt.
 - Ilyenkor olyan vagy, mint egy kislány, akinek elvették a nyalókáját - állapította meg oldalra döntött fejjel, s megpaskolta a fejemet, ahogy a kisgyermekeknél volt szokás.
 - Ezt hagyd abba, Avan! - mordultam rá haragosan, s nevetve a vállába bokszoltam.
 - Örülök, hogy jó kedved van, Laycie. Reméltem, hogy fel tudlak vidítani - mosolygott rám kedvesen a fiú, mire leesett, hogy mire ment ki ez az egész.
 Hatalmas mosollyal az arcomon öleltem meg, mire ő is hasonlóan megismételte a mozdulatomat. Az idilli pillanatnak hamar vége szakadt, hiszen hirtelen köhintett valaki nem messze tőlünk, s tudtam, hogy nagy bajban vagyunk… Kibontakoztam Avan karjaiból és a drágalátos bátyám viharos tekintetével találtam szembe magam.
 - Jamie, mi csak… - kezdtem bele, de leintettek.
 - Nem kell magyarázkodnod, Lay - szakított félbe Avan a mondandóm közben, miközben végig a bátyámat nézte. - Nem hiszem, hogy egy ártalmatlan baráti ölelés miatt kellene rosszul éreznünk magunkat - folytatta logikusan érvelve, amivel engem meggyőzött.
 - Igazad van! Barátok vagyunk és megöleltelek. Ez nem olyan nagy dolog, Jamie - néztem mondandóm végén a bátyámra, aki megvonta a vállát.
  - Remélem is, hogy ez így marad, srácok - jegyezte meg vészjósló hangon.
 Avannal egyszerre bólintottunk, de ekkor hirtelen ráeszméltem, mit is mondott Jamie az előbb. Srácok. Elmosolyodtam, mivel ez azt jelentette, kezd megtörni a jég a két fiú kapcsolatában. Remélem, hogy a viszonyuk idővel olyan lesz, ahogy régen, mikor ők voltak a legjobb haverok. Annyira örülök az elhatározásodnak, bátyó.
 Halvány mosollyal az arcomon fogtam meg Avan kezét, míg a másikkal a bátyámét és behúztam őket a szobámba. Addig nem engedtem el őket, míg kényelembe nem helyezték magukat az ágyam végében, illetve a közepes méretű fotelben. Mondanom sem kell, hogy Jamie ült az ágyamra, Avan pedig a szemben lévő fotelbe.
 Miután én is helyet foglaltam az ablaknál kialakított „olvasósarokban”, tekintetem a kinti tájat fürkészte, ami meglehetősen borús volt. Az eső azonban elállt, így a cseppek elhalványodtak. Ez az idő tökéletesen illett jelenlegi hangulatomhoz, egyáltalán nem akartam megtörni a beállt csendet, ami kellemes volt, de muszáj volt, hiszen igen fontos okból akartam a két fiúval beszélni. Komollyá vált a tekintetem, amit mindketten észrevettek, de egyelőre nem tették szóvá.
 Hálás voltam nekik azért, hogy meghagyták nekem az átgondolás lehetőségét, hogy tisztázzam a fejemben a kósza gondolataimat.
 - Az új fiúról szeretnék beszélni veletek… - kezdtem bele a mondandómba mély lélegzetvétel után. - Valójában mindenkinél jobban ismerem őt. Része volt a múltamnak, bár legszívesebben kitörölném azt a fejezetet az életemből… - tettem hozzá keserűen. A fiúk tekintete várakozó volt. - Ő a volt szerelmem, Blake Ross, aki összetörte a szívemet és aki miatt részben elköltöztem…

8 megjegyzés:

  1. Kedves Arika!

    Ismét egy remek fejezetet hoztál össze. Örülök, hogy Laycie elmeséli számára két fontos személynek is a történteket, így sokkal könnyebb lesz neki feldolgozni az eseményeket, hisz biztos vagyok benne, hogy mindketten mellette fognak állni. :)
    Az elmúlt részek alatt megkedveltem Avan karakterét, de azt hiszem most már hivatalosan is a kedvencem lett.*-* Remélem, sokat fog még szerepelni. :D
    Kérlek, siess a folytatással!

    Swarley

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Swarley!

      El sem hiszed, mennyire örülök a szavaidnak, minden sort mosolyogva olvastam. :) Avan számomra is az egyik legkedveltebb fiú karakter, jelenleg azon gondolkodom, egy ideig összejöjjön-e Laycie-vel. Mi a véleményed erről?
      A folytatást a hétvégén mindenképpen felteszem, megéri várni rá! Köszi, hogy írtál!

      Puszi, Arika

      Törlés
    2. Kedves Arika!

      Én kifejezetten örülnék neki, ha összejönnének. Szerintem jó párost alkotnának, ráadásul mindketten sok mindenen mentek keresztül, megérdemelnének egy kis boldogságot. :)

      Swarley

      Törlés
    3. Kedves Swarley!

      Köszönöm, hogy elmondtad a véleményedet ezzel a dilemmával kapcsolatban. Egyelőre még nem tudtam dönteni, hogy legyen, de igyekszem vasárnap meghozni a folytatást!

      Puszi, Arika

      Törlés
  2. Kedves Arika! :)
    Már egy hete elolvastam a fejezetedet, de még csak most jutottam el odáig, hogy írjak is valamit :)
    Ismételten egy nagyon izgalmas és remekül megírt fejezetet hoztál. Számomra Blake egy nagyon izgalmas és titokzatos karakter, alig várom, hogy többet is megtudhassunk róla :D
    Örülök, hogy Laycie végre kicsit nyitottabb lesz, és elárulja a titkait a srácoknak. Kíváncsi vagyok, hogy milyen reakciót és érzelmeket fog belőlük kiváltani a történet :)

    Sok sikert a következő fejezethez!
    Puszi, Abbey

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Abbey!

      Örülök, hogy ennyire szimpatikus számodra Blake karaktere.... Ami azt illeti, ő a legtitokzatosabb a történetben. :) De így is terveztem, tehát pozitív, hogy ezt gondolod. Hát igen, ideje volt már, hogy Laycie megnyíljon kicsit a fiúknak, hogy eláruljon valamit a múltjáról. Kíváncsi vagyok a reakciódra, amikor elolvastad a következő fejezetet (ami még kétséges, hogy holnap felkerül-e). Remélem, az is elnyeri a tetszésedet! Egy-két visszaemlékezős jelenetet is tervezem. Köszi, hogy nyomot hagytál magad után!

      Puszi, Arika

      Törlés
  3. Ahhhhhjjjj!

    Eljutottam végre idáig, hogy sikerült végre elolvasnom a fejezetet. Nagyon örülök, hogy még nem tettél fel újat és ide is tudok írni, bár ha most jobban belegondolok... nem, nem örülök! Úgy olvastam volna még tovább mit is reagálnak majd rá, a fiúkat összehozza-e majd ez a sztori és hasonlók.
    Elképesztően jó volt olvasni a Blake-Laycie ölelgetős részt. Nagyon kedvelem Avant, de mégis úgy érzem (mindennek ellenére), hogy Blake az, aki úgy igazán a lányhoz tartozik. Lehet azért van így, mert olyan jól kiépítetted a kapcsolatukat. Az eddigiek közül szerintem ez lett a legbensőségesebb és legjobban eltalált jelenet.

    Nagyon tetszett a rész és remélem hamar sikerül elolvasnom a folytatást, valamint legalább ennyire tetszeni fog. ;)

    Sok puszi, Agatha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Agatha!

      Mindig jó érzéssel tölt el, mikor olvasom a véleményedet a Jeges Érintésről. Örülök, hogy ennyire szereted a történetem és türelmetlenül várod a folytatást! Blake azért a maga módján szívtipró, így nem kérdés, hogy Laycie megingott egy pillanatra és a régi időkre gondolva megölelte a fiút. Örülök, hogy ennyire megragadott téged ez a pillanat. :)
      Egyelőre fogalmam sincs, mikor teszem fel a következő fejezetet, mert jelenleg ezerrel tanulok a vizsgáimra, de igyekszem. Legkésőbb hétvégére fent lesz a folytatás, remélem továbbra is ennyire imádni fogod! Köszi, hogy megtiszteltél ezzel a kritikával.

      Puszi, Arika

      Törlés