9. fejezet


 Halk neszre ébredtem, a szobát elfedte a sötétség, a Hold halvány fénye derengett az egyik sarokban. Éjszakai látogatóm az ágy mellett sétált fel-alá, mintha habozna, hogy mit tegyen. Kezeim ökölbe szorultak, nem tudtam, mi tévő legyek. A következő pillanatban már harci pozícióba álltam, s kész voltam megtámadni az illetőt. Hangtalanul mögé lopóztam, mivel háttal állt nekem, s ütésre emeltem a kezem. Ekkor azonban a látogatóm hirtelen megfordult és félúton megállt a kezem a mozdulatban. Dylan állt a sarokban, elkerekedett szemekkel. Dühösen a fiúnak támadtam, apró ökleimmel ütve annak izmos mellkasát.
 - Normális vagy? - Egy hajszál választott el attól, hogy sírni ne kezdjek. - Majdnem megütöttelek.
 - Sajnálom - nyögte még mindig sokkosan Dylan. - Nem gondoltam volna, hogy így reagálsz. De nem akartalak felébreszteni, hiszen olyan édesen aludtál.
 Arca ellágyult, miközben tekintetem fürkészte. Éreztem, hogy elpirulok, hőhullámok törtek fel a hálóruhám alól.
 - Minek köszönhetem késői látogatásodat? - kérdeztem fáradtan, laposakat pislogva, miközben tekintetemmel az asztalon álló órát kerestem. Hajnali három. 
 - Nem bírtam aludni, gondoltam átnézek hozzád - mosolygott rám, miközben le nem vette volna a szemét arcomról. Nem értem, miért bámult ennyire, eddig nem nagyon szokott figyelni rám. Vagyis… kivéve, amikor együtt tanulunk, olyankor mélyen a szemembe nézve magyarázza el a leckét. Arcom ártatlan volt, amit „elbűvölőbbé” varázsoltak éjsötéten csillogó szemeim. Legalábbis mondták már.
 - Nem mondták még neked, hogy nem illik lányok szobájában tartózkodni ilyen késői órán? - nevettem fel, zavartan hátra rázva dús hajamat. 
 Egy pillanatra elsötétedett a szoba, mintha valaki elsuhant volna a ház előtt, hangtalanul, félelmet csempészve a szívünkbe. Ijedten az ablakra kaptam kétségbeesett pillantásom, izmaim görcsbe rándultak, testem elernyedt, szemeim kifordultak. 
 Dylan rémülten figyelte néma rohamomat, tekintetét néha az ablakra vetve. Izzó vörös szempár villódzott közvetlen közelről, a fenyegetés áradt belőle, érezhetően elszívva az energiámat. A fiú gondolkodás nélkül cselekedett, felpattant, majd egyetlen határozott mozdulattal az ablak elé rántotta a hosszú, nehéz anyagból készült függönyt. Megkönnyebbülten elernyedtem a padlón, szemeim erőtlenül próbáltam nyitogatni. A fiú fölém hajolt, majd az ölébe húzott, ahogy azt Jamie tette korábban. 
 Lágy hangon megszólalt. 
 - Nincs semmi baj, Laycie, már elment. Itt vagyok melletted, nem történhet semmi veled.
 Szemeim egyből felpattantak, az imént látott vörös izzás a tekintetembe költözött. Láttam, hogy Dylan elkerekedett szemekkel, rémülten elhúzódott tőlem, félelemmel töltötte el a látvány, túlvilági arcom. A lidérc, amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan el is tűnt a sötétség mélyén, aminek köszönhetően én ismét a régi voltam, fáradtan, erőtlenül pihegtem a földön, remegve a szobát körbeölelő hidegben. Dylan a karjaiba vett, az ágyra fektetett, kezeivel gondosan betakart, nehogy megfázzak, majd kimászott az ablakon és hagyta, hogy elmosódott alakját elnyelje az éjszaka.

 A reggel hamarabb eljött, mint gondoltam. A redőnyön beszűrődött napsugarak halványan a szemembe tűztek, ami egy fintort váltott ki belőlem. Nem akartam felkelni, de olyan érzésem volt, hogy ha továbbalszom, akkor el fogok késni az iskolából. Sejtésem megerősítéseképpen az éjjeliszekrényemen lévő órára pillantottam, mely fél nyolcat mutatott. Már fél… nyolc?
 Hirtelen pattantam ki az ágyból, a puha takarók alól. A szekrényemhez siettem, hogy kiválasszam a mai öltözékemet, majd felvegyem a darabokat magamra. Végül arra lettem figyelmes, hogy rezeg a mobilom a farzsebemben, amit pár perce tettem oda. 
 Faye neve állt rajta. 
 Nem akartam megvárakoztatni a lányt, de igyekeznem kellett, ha nem akartam elkésni az iskolából. Ráadásul órák után Avannal fogok találkozni, pontosabban átmegyek hozzájuk, hogy befejezzük a történelem esszét. Mivel egy iskolába járunk, ez nem fog gondot okozni - legalábbis szerintem.
 A telefonom megállíthatatlanul rezgett, mire egy halk sóhaj kíséretében felvettem a készüléket.
 - Halló? - szóltam bele a mobilba kedvtelenül. Mivel tudtam, hogy Faye milyen, hogy ha nem tetszik neki valami, ezért kicsit távolabb tettem a készüléket a fülemtől. Jól is tettem.
 Hirtelen hallottam meg barátnőm éles hangját, ami elég dühösnek tűnt a vonal másik végéből.
 - Már rég itt kellene lenned, Laycie - dorgált le kedvesen, ami nem kis döbbenetet okozott. Azt hittem, le fogja kiabálni a fejem, amiért ennyit kések. Szinte láttam magam előtt, ahogy lemondóan felsóhajt, majd vesz egy mélyebb lélegzetet. - Mi az oka, hogy megváratsz minket? - tette fel a kérdést, mire akaratlanul is megforgattam a szemeimet. - Ne forgasd a szemeidet! - rivallt rám, mire megráztam a fejem.
 - Bocsánat! Idegesít, mennyire belém látsz… - jegyeztem meg félhangosan, de barátnőm meghallotta.
 - Hallottam ám! - erre vágtam egy grimaszt. - Tudom, hogy grimaszolsz! Még ha nem látlak, akkor is tudom, hogy reagálsz mindenre… - Jobbnak láttam, ha inkább válaszolok a kérdésére.
 - Elaludtam, rossz éjszakám volt - adtam a választ, végül vállat vontam. - Indulnom kellene a suliba, de valaki nem hagy egy perc nyugtot sem… Remélem érted a célzást, Faye - mondtam, közben halvány mosoly jelent meg ajkaimon. Igazából tudtam, hogy a lány már nem haragszik rám, de nagyon is szeret rájátszani a dolgokra, hogy ne essen ki a „szerepéből”. Ezért is javasoltam neki, hogy menjen el az egyik színjátszói válogatásra. Faye igazán nagy tehetség!
 - Rendben, leteszem… - Tudtam, hogy végül megadóan bólintott. - Tíz percet kapsz, hogy ideérj - azzal köszönés nélkül bontotta a vonalat.
 Faye mindig is imádta a színészetet, jól érezte magát, ha egy szerepet kellett eljátszania, de mégsem jelentkezett egy szerepre sem. Pár hét múlva kerül sor egy újabb színjátszói válogatásra, s Lindy-vel eldöntöttük, hogy mindenáron meg fogjuk győzni barátnőnket, hogy legalább próbálja ki „Elég az elmélkedésekből, Laycie! Gyorsan rendbe kell szedned magad!” - szidtam le magam egyből.
 Mindössze hat percbe telt, hogy teljesen elkészüljek, s ezzel megdöntöttem az eddigi rekordomat, ami nyolc perc volt. Két perccel jobb voltam. Egy utolsó pillantást vetettem a tükörképemre, majd felkapva a válltáskámat, lerobogtam a lépcsőn. Sabrina furcsálló tekintettel illetett, de nem tudtam megmagyarázni. Egy gyors köszönés után kiléptem a bejárati ajtón.
 Az iskola felé haladva a karórámra pillantottam. „Még két percem van csengetésig…” - állapítottam meg gondolatban, majd gyorsabbra vettem lépteimet.
 - De sietős valakinek - hallottam egy szokatlanul csengő ismerős hangot a hátam mögött, de mikor megfordultam, egy lelket sem láttam. Azt hittem képzelődök, ezért megrántottam a vállam, majd nemsokára befordultam az iskola kapuján. Kifújtam a levegőt, és már indultam volna az ajtó felé, de ekkor a hirtelenjében rám jött rossz érzés megállított. 
 „Raven lehet az… Övé ez a kísértetiesen nyugodt, de szúrós aura…” - gondoltam magamban. Hátrafordultam.
 Igazam volt. Raven Feehan állt előttem két méterre, de nem nézett rám, hanem egy másik lánnyal beszélgetett - gondolom, az egyik követője lehetett -, aki alkalmanként bólintott egyet. Raven aurája továbbra is sötét volt, de a mellette lévő lány felől nem éreztem annyi negatív energiát. Ezek szerint ő nem a saját akaratából követi az ellenséget, hanem mert valamivel sakkban tartja őt… Ahogy ez a gondolat megszületett a fejemben, jobbnak láttam, ha távozok.
 Nem akartam, hogy kiszúrjanak, ezért elindultam az ellenkező irányba, remélve, hogy csendben el tudom hagyni az iskolaudvart. Ekkor egy hang csendült fel.
 - Ó, Laycie! Szia! - a döbbent, de furcsamód kedvesen csengő hang hallatára kelletlenül visszafordultam, de nem mutattam ki a rosszkedvemet. Biccentettem egy mosolyt erőltetve az arcomra, mire a Raven mellett lévő lány egy pillanatra felvonta a szemöldökét. De nem foglalkoztam vele, Ravenre néztem.
 - Elnézésedet kérem, Raven, de nem tudunk beszélni - mondtam a lánynak szomorúságot tettetve. - El fogok késni!
 - Rendben, menj csak! Nekünk lyukasunk van, majd később találkozunk… tanítás után valamikor? Mit szólsz? - tette hozzá az utolsó mondatot kedves mosollyal az arcán, de én átláttam rajta. Mégsem akartam semmi gyanúsat tenni, ezért végül beleegyezően bólintottam egyet.
 - Igen, gondolom - feleltem halkan, majd intettem a lányoknak és beléptem a folyosóra.
 Egyik pillanatról a másikra egy elmosódott hajzuhatag jelent meg a szemem előtt, majd arra eszméltem fel, hogy valaki nekem jön. Felvontam egyik szemöldököm, mikor megláttam a „támadómat.” Faye volt az. Már épp szólásra nyitottam volna a számat, mikor megszólalt a csengő, ami azt jelezte, hogy indulni kell a teremhez, ha nem akarom, hogy megbüntessenek a késés miatt. Faye-t magammal húztam a teremig, majd végül megkönnyebbülve ültem le a helyemre.
 A tanár még nem volt sehol, így nyugodtan vettem tudomásul, hogy nem fognak leszidni. Faye felé fordultam, aki egész eddig engem figyelt. Tudtam, hogy meg akar szólalni, de megelőztem.
 - Igen, felelőtlen voltam - mondtam anélkül, hogy bármit is kérdezett volna a lány. Ezúttal ő volt, aki megforgatta a szemeit. - Igazad van, írnom kellett volna, de lefoglalt, hogy éber legyek - folytattam kisvártatva, így barátnőm nem tudott megszólalni. Megelégelte ezt, és csendre intett.
 - Ez egyszer eltekintek ettől, Laycie - jelentette ki diplomatikusan, mire elmosolyodtam.
 - Mondtam már, hogy mennyire bírlak? - A kérdésemre Faye érdektelenül vállat vont, de láttam, hogy megeresztett egy halvány mosolyt. Nem tudta tagadni, hogy egyet ért velem ebben. Összemosolyogtunk, ölelkeztünk, majd vártuk, hogy a tanár megérkezzen és kezdetét vegye az unalmas óra… ö, vagyis az osztályfőnöki óra.
 Nem volt kedvem végighallgatni az osztályfőnök szokásos szövegét, de nem volt más választásom. Eltereltem a figyelmem, inkább a körülöttem lévő aurákra összpontosítottam. Nem lepett meg, hogy senki energiáján nem láttam a lelkesedés halvány nyomát sem, tehát ők is hasonlóan éreztek, mint én. Azonban ekkor valami szemet szúrt nekem… A terem végéből egy különös aurát érzékeltem. Új lehetett, hiszen eddig nem tapasztaltam ennyire lenéző és elutasító aurát, mint az övé. Ki kell derítenem, ki lehet az!
 „Meg kell találnom a rosszindulatú aura tulajdonosát!” - döntöttem el azonnal. Hátrafordultam, hogy tekintetemmel végigpásztázzam a diákokat, de első ránézésre senkit sem találtam gyanúsnak, vagy olyat, aki egyből kitűnt volna. Végül úgy döntöttem, egyelőre feladom a dolgot és arra fogok koncentrálni, hogy gyorsan teljen az idő. 

10 megjegyzés:

  1. Drága Arika!
    Lehet én néztem a részeidet régen a számítógépen, mert leginkább mobilon keresztül szoktam olvasni, ezért tűnik újnak a design, mindenesetre nagyon jól néz ki! :)
    Mivel nem írtam a 8. fejezethez megjegyzést, gondoltam itt leírom, hogy hűűhaaa. Ez az Avan gyerek érdekesnek ígérkezik. Kicsit nekem olyan titokzatosnak tűnik, akivel lesznek problémák. Bár ki tudja. Jamie meg szokás szerint baromi aranyos volt.:)
    A mostani fejezet. Hát az eleje kissé furcsa volt számomra, nem igazán tudtam hova tenni, de biztosan megkapjuk majd rá a magyarázatot a továbbiakban! :) Az új aura meg ismételten felkeltette a kíváncsiságomat. Azt hittem itt Raven lesz az, akivel 'vigyázni' kell, de most elbizonytalanodtam.
    Kíváncsian várom a folytatást! :)
    Puszi, Agatha

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Agatha!

      El sem hiszed, mennyire jólesnek a szavaid. A lényeg az, hogy itt vagy és megosztod velem a véleményedet a történettel kapcsolatban. :) Örülök, hogy Avan karaktere mindenkiben titokzatosságot kelt - ezek szerint elértem, amit szerettem volna........ A rémisztő szempár tulajdonosára és a fejezet elejére a későbbiekben lesz utalás, tehát hamarosan választ kaptok mindenre. :) Raven még lesznek gondok, az új aurával kapcsolatban pedig nem árulok el semmit. Örülök, hogy sikerült meglepetést okoznom!

      Köszönöm, hogy írtál, hálás vagyok érte!
      Puszi, Arika

      Törlés
  2. Kedves Arika!

    Megint csak ismételni tudom önmagamat. :) Egy újabb rettentő élvezetes, bár egy kicsit nyugalmasabb fejezetet olvashattunk. Kivéve az elejét, az ijesztő volt. :) Kíváncsi vagyok, ki figyeli Laycie-t, és ki ez az új személy, aki megjelent. De leginkább Avant várom vissza. :P

    Sok sikert a folytatáshoz. :)
    Ja, nálam is van frissítés, ha esetleg érdekelne. :)

    Puszi, Szemy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szemy!

      Örülök, hogy ismét elnyerte tetszésedet mind az ijesztő bevezetése, mind a fejezet további része. :) Valóban nyugalmat árasztó rész volt, a következőben Avan szinte végig benne lesz, tehát biztosan imádni fogod - legalábbis remélem. :) Amint lesz időm, a jövő hét elején elolvasom és írok is hozzá!

      Puszi, Arika

      Törlés
  3. Szia! Annyira sajnálom, de tegnap nem volt időm elolvasni az új fejezetet... De most megtettem és nagyon tetszett :)
    Az elején Dylan... Kicsit furcsa volt, hogy csak úgy bemászott Laycie ablakán és meglátogatta az éjszaka közepén :D
    De vajon ki letett a másik "látogató"?? Blake? A fejezet végi ,,különös aura" tulajdonosa? Esetleg Avan rejteget valamit? Vagy valaki/valami teljesen más és új? Nagyon kíváncsi vagyok rá!!! Várom a folytatást ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Laura!

      Egyáltalán nem gond, hogy eddig nem írtál, számomra már az is sokat jelent, hogy itt vagy és nyomot hagysz magad után. :) Tényleg hálás vagyok. A pozitív, elismerő szavaid nagy örömmel töltenek el engem. Ha nem bánod, nem árulok el semmit a titokzatos látogatóval kapcsolatban. Hamarosan kiderül, türelem. :) Avanról a következő fejezetben megtudhatsz pár dolgot. Remélem, az is tetszeni fog.

      Puszi, Arika

      Törlés
  4. Kedves Arika!
    Most is mint mindig, ezermillió kérdés merült fel bennem a rész elolvasása után. Érdekes, bár néhol homályos a fogalmazásod, bár ez nem baj, sőt ez nekem élvezetesebbé teszi a részeket :D
    Vártam Avant a részbe, de sajnos nem volt benne, így egy kicsit szomorú voltam, de így is nagyon tetszett. Szépen írsz, csak így tovább :D

    XoXo, Lina

    ui.: Ha van kedved nézz be hozzám, felkerült az új rész :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lina!

      Örülök, hogy erről a részről is pozitív véleménnyel vagy annak ellenére, hogy a kedvenc karaktered nem szerepelt benne. :) A következő részben sokat olvashatsz Avanról, tehát megéri várni a folytatásra! Tény, hogy jobban preferálom a homályos és titokzatos megfogalmazásokat, ami felkelti az érdeklődést, mind a konkrét mozzanatokat. Köszönöm, hogy írtál! :)
      Ui.: a héten két fontos vizsgám is lesz, ezért legkorábban szombaton érek rá. De amint lesz időm, elolvasom a fejezeted!

      Puszi, Arika

      Törlés
  5. Kedves Arika!
    Ezzel a résszel megint sikerült egy kicsit összezavarnod, a rész elejét egyelőre nem tudom, hova tenni, de ettől függetlenül nagyon tetszett, egyre érdekesebb a történet, és még mindig gyönyörűen fogalmazol.
    Lehetne, hogy Faye többet szerepeljen a részekben? :D Nagyon szimpatikus nekem, és örülök, hogy ennyire jóban lettek Laycie-vel. Egyébként sok sikert a vizsgáidhoz. :)

    Swarley

    UI.: Hozzám is felkerült az új rész, ha majd lesz időd, nézz be hozzám. :) (Persze csak, ha van kedved. :D)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Swarley!

      Először is el szeretném mondani, hogy benéztem hozzád és hagytam egy kommentet nálad. :) Másodszor pedig hű. Örülök, hogy ennyire megkedvelted Faye-t, a következő részben nem hiszem, de utána mindenképpen szerepelni fog...... Jól esik hallani, hogy ennyire tetszik a fogalmazásmódom és az írásom.
      Köszönöm az elismerést és a szurkolást! Decemberben még egy vizsgám lesz, a másik kettőn túl vagyok. A folytatás nem tudom, mikor érkezik. Köszi, hogy írtál!

      Puszi, Arika

      Törlés