8. fejezet


 Csendben jegyzeteltem a papírra, lassan két órája. Nos, ez így nem teljesen igaz. Sok-sok bambulás közben néha jegyzeteltem az eltelt két órában. Hihetetlen, de így, a hónap vége felé eljutottam oda, amitől mindig is féltem: képtelen voltam úgy összedobni egy kritikán felüli házi dolgozatot, hogy közben ne kalandozott volna messze a figyelmem. De megint megtörtént velem.
 Egyik percben még vadul körmöltem a sorokat, és gondolatban a következő bekezdést fogalmaztam, aztán arra eszméltem, hogy államat megtámasztva bámultam a semmibe.
 Felsóhajtottam, megráztam magamat. Nem, ez így nem mehet tovább! Odafigyelek, mert sosem végzek, határoztam el. Kész, ha most nem készülök el, akkor megint éjjel kell a klubhelyiségben lennem, azt meg annyira utálom! A motoros srác gondolata majd megint nem hagy békén. Na jó, elég, térítettem észhez magamat újra. A srácra nem gondolni! Véletlenül sem! Most sem! Jó, ezzel megvolnánk. Hol is tartottam? Ja igen… 
 Elolvastam a félbehagyott mondatot, kicsit átfogalmaztam a második részét, majd hirtelen rájöttem, hogy miért is kalandozott el a figyelmem. Nem értettem, mit jelent az „egzisztencia” szó.
 - Ezt keresed? - hallottam egy mély hangot a hátam mögött.
 Hátrafordultam, és eléggé meglepődtem, mikor felismertem benne a motoros srácot. A kezében egy könyvet tartott, a borítóján ez állt: A felvilágosodástól a kora időszakig.
 - Ööö… igen. Köszönöm. - Elővettem a legkedvesebb mosolyomat, mire unott arckifejezését a döbbenet váltotta fel. Nem értettem, miért lepődött meg, de aztán rendezte a vonásait, és ismét semmitmondó arccal nézett vissza rám. 
 Felsóhajtottam. Jól nézett ki, bár olyan hideg kifejezés ült az arcán, hogy attól még a szauna is befagyna. Félhosszú, fekete haja volt, ami elől enyhén a szemébe lógott. Éjsötét szeme hidegen csillogott. Fekete, feszes rövid ujjú pólót viselt, amiben látszottak kidolgozott izmai. Egy ezüstlánc függött a nyakában, és egy márkás óra volt a karjára csatolva. Szoros farmernadrág volt rajta, lábán hatalmas fekete cipő. Összességében úgy vettem észre, hogy a hímek egy kitűnő példánya állt előttem. Csak ne lenne ilyen arrogáns a lénye.
 - Tehát ideadnád a könyvet? - kérdeztem tőle, mire felvonta egyik szemöldökét. Bizonyára azt hitte, hogy egy szelíd könyvmoly vagyok, aki olvasni szeretne. Hát, tévedett, ha azt hiszi, hogy elájulok a megnyerő kisugárzásától.
 - Persze, de mit adsz cserébe? - A végén féloldalas mosoly jelent meg az arcán.
 - Ha azt hiszed, hogy bármit is… tévedsz. - Azzal kikaptam a kezéből a könyvet. Gyors voltam, ráadásul nem is nyúlt utána. Egy darabig még némán álltunk egymással szemben, majd megelégeltem a dolgot, és egy biccentés után visszaültem a helyemre. 
 Végiglapoztam a 216. oldaltól, de amint elkezdtem volna tovább írni az esszét, egy köhintés hallatszott mögöttem. Hátranéztem a vállam fölött, és a motoros srácra néztem, aki mozdulatlanul állt egy helyben. Felvontam egyik szemöldököm, mivel nem értettem, hogy mit keres itt még mindig.
 - A…akarsz valamit? - kérdeztem bizonytalanul.
 - Láttam, hogy te is arról a témáról írsz - kezdett bele -, szóval összedolgozhatnánk - mondta.
 Kérdőn pillantottam a srácra, aki vállat vont. Elgondolkodtam egy pillanatra. 
 - Végül is, nem lehet rossz belőle - feleltem. Aprót bólintott válaszom után. A srácnak viszont még nem tudom a nevét. - Amúgy Laycie Rollson vagyok - nyújtottam felé a kezemet, de ő továbbra sem mozdult. - Téged hogy hívnak? - kérdeztem rá végül.
 - Avan Jhonsonnak - mondta. - De a többség csak Ave-nek hív - fogta meg a kezemet. 
 Hirtelen furcsa érzés kerített a hatalmába, mintha áram cikázott volna végig a kezemen. Hirtelen rántottam el a kezem, de a meglepő az volt, hogy ő is hasonlóképpen tett. Ezek szerint nem csak én éreztem valami… különöset. Ő is. Aztán észbe kaptam és intettem, hogy üljön le. Az asztalnál három szék volt, ő velem szemben foglalt helyet. Elővette a jegyzeteit, közben le sem vette a szemét rólam. Érdeklődve figyelte arcomat, amit nem tudtam mire vélni. Talán kíváncsi rám? Vagy látott a múltkor? Az ablakban voltam, nem hiszem, hogy észrevett volna. Ha mégis, nem értem, miért néz ennyire.
 - Miért bámulsz? - Úgy döntöttem, rákérdezek a dologra. Hiszen semmi vesztenivalóm, vagyis talán az, hogy ezek után fogja magát, és elmegy. De nem így történt. 
 Levette rólam a tekintetét, közben motyogott valamit az orra alatt. Amit természetesen nem értettem, mivel eléggé halkan beszélt. Felsóhajtottam, majd arra gondoltam, hogy valahogyan a tudtára kéne adni, hogy szomszédok vagyunk.
 - Tudtad, hogy szomszédok vagyunk. - Kijelentés volt, pedig kérdésnek hatott. 
 Avan bólintott egyet. Tehát akkor feltűnt neki. 
 - Akkor kezdjünk bele - jelentette ki Avan unottan. - De előtte mutasd a vázlatodat. - Azzal átnyújtottam neki a kért füzetet, aminek a hátoldalán kidolgoztam a témát. Ő is elővette a sajátját, amit a kezembe adott, hogy addig fussam át a szememmel.
 - Egész szépen írsz - jegyeztem meg egyből.
 Kereken másfél órát töltöttünk a könyvtárban, amikor kezdett az agyunkra menni a tanulás - én személy szerint teljesen kész voltam idegileg. Ennyit még sosem vesződtem azzal, hogy megírjak egy házi dolgozatot, amit ráadásul a jövő hét végéig be lehetett adni.
 Avan szokatlanul nyugodt és beszédes volt. Akkor magyarázott valamit, ha nem értettem, miről van szó. Kivéve, amikor ő kérdezett rá egy-két dologra, ami nem volt világos neki. Úgy éreztem, hogy eléggé sokat tud a srác, amit egyáltalán nem néztem volna ki belőle - természetesen a bizarr és rideg viselkedése miatt. Azt sem tudtam, hogyan lesz tovább. Biztosra veszem, hogy továbbra is együtt kellene dolgozni a tökéletes dolgozat érdekében. Emellett a kérdéseket is ki kell még töltenünk ezen a héten. 
 Aztán hirtelen eszembe jutott, hogy tulajdonképpen szomszédok vagyunk, így nem okoz majd gondot átmenni a másikhoz. Megkedveltem őt.
 - Akkor? - tette fel a kérdést Avan. Értetlenül néztem rá, ugyanis nem értettem, mit kérdezett. Aj, nem tudok válaszolni látatlanban. - Figyelsz te rám?
 - Hát… nem, bocsi, de megismételnéd? - néztem rá ártatlan szemekkel.
 - Azt gondoltam, hogy holnap ugyanitt folytathatnánk, vagy pedig nálunk. - Elgondolkodtam, mindegyik elfogadhatónak tűnt. Nem tudom. - Mit mondasz, Laycie?
 Most gondoltam bele, hogy még nem ejtette ki a nevem. Olyan jól hangzott a szájából, hogy egy pillanatra megszédültem. Elvesztettem az egyensúlyomat, s ha Avan nem fogja meg a csuklómat, akkor biztosra veszem, hogy elestem volna. Kicsit közel voltunk egymáshoz, de hirtelen feleszmélt, elengedett. 
 Nem sokkal később végre megszólaltam.
 - Szerintem ne itt - gondolkodtam hangosan, mire Avan egyetértően bólintott. 
 Ahogy elnézem, ő sem rajong a könyvtárakért, ahogy én sem. Egy újabb közös vonás, gondolkodtam el magamban. Azért annyira nem vészes a srác, de talán a modorán egy kicsit lehetne még csiszolni. Idővel a kedvesebb oldala is előjöhet.
 - Akkor ezt megbeszéltük - mondta unottan, mintha csak a gondolatait mondta volna ki hangosan. - Hm, elvigyelek haza? - kérdezte féloldalas mosollyal az arcán.
 - Motorral? - feleltem kérdéssel a kérdésre. Tekintetéről leolvastam a választ. - Isten ments!
 - Csak nem beijedtél? - mosolyodott el gonoszul, szemei megvillantak. Nem engedhettem, hogy ilyen arcátlanul viselkedjen velem. Összeszedve a füzeteimet kifelé indultam a könyvtárból. Hátraszóltam neki, hogy „Akkor jössz már?”, és magamban elmosolyodtam. Hallottam a lépteinket, de azonkívül teljesen körbe fogott minket a csend meg a nyugalom. Szokás szerint.
 Kiérve egyből megpillantottam a fekete motort, amin egy sötétebb kékszínű felirat díszelgett. Gondolom, az lehetett a motor márkája. Csak úgy csillogott a napfényben. Felültem Avan mögé, aki átnyújtott nekem egy sötétkék bukó sisakot. Segített feltenni, majd hátraszólt. 
 - Kapaszkodj erősen. Ez kicsit gyors lesz. - Azzal beindította a motort.
 Hirtelen átkaroltam a derekát, ha nem tettem volna, lerepültem volna a járműről. A hátára hajtottam a fejemet, miközben elsüvítettünk az utcákon. Az út nem tartott sokáig, pedig a város széléről indultunk. Bő tíz perc alatt hazaértünk. Megálltunk, de még mindig kapaszkodtam.
 - Hm, Laycie, elengednél? - Megköszörülte a torkát, mire úgy tettem, ahogy kérte. Próbáltam leszállni a motorról - neki is feltűnt -, ezért a derekamnál fogva leemelt a földre. Nem mondom, jó kondiban lehet, ha ilyen könnyedén elbírt engem.
 - Hát, köszönöm a fuvart - mosolyogtam rá zavartan. Valamiért azt gondoltam, hogy viszonoznom kellene a kedvességét, így puszit nyomtam az arcára. - Találkozunk a suliban - köszöntem el végül.
 - Ö… aha, szia - mondta Avan döbbenten, majd bement.
     
 Estére értem haza. Nem szóltam otthon, ezért biztos aggódtak értem. De nem vagyok már gyerek, meg tudom oldani a dolgaimat egyedül is. Tény, hogy szólnom kellett volna, „Későn jövök, mert a könyvtárban leszek!” Talán nem tűnt fel nekik a hiányom. Ha pedig mégis, akkor sem hiszem, hogy nagy leszidást kapnék; mégiscsak házi dolgozatot írtam.
 Egy hangra lettem figyelmes, ami a konyha felől jött. Közelebb mentem, hogy megnézzem, mi történt, de ekkor valaki megfogta a csuklómat. Összerezzentem a hirtelen érintésre, és felnéztem az illetőre. Nem volt időm meglepődni sem, ugyanis Jamie egyből megszólalt.
 - Mindenhol téged kerestelek - mondta szemrehányóan, mire megforgattam a szemeimet. - Hol voltál? - tette fel az újabb kérdést. 
 Mielőtt válaszoltam volna, apa jött elő a nappaliból.
 - Ezt én is szeretném tudni, kisasszony. - Aj-jaj. Apa hangja eléggé ideges volt. Mit mondjak?
 - A könyvtárban végeztem kutató munkát - adtam a tömör választ.
 Látszott rajta, hogy nem igazán hisz nekem, mintha sejtene valamit. De lényegében ez volt az igazság, valóban a könyvtárban voltam, hogy megírjam a házi dolgozatomat. Azonban hirtelen szembeszúrta valami, mikor meglátta a papírokat a kezemben. Ezért természetesen igazat kellett adnia nekem, így egy gyors puszit nyomott a homlokomra, majd a „Menj a szobádba tanulni” mondattal előre taszigált. 
 - Engem nem tudsz becsapni - jött utánam Jamie, mintha követne engem. Kijelentése hallatára megtorpantam a lépcső tetején. Hogy jön ő ahhoz, hogy kérdőre vonjon? 
 Vettem egy mély levegőt, majd higgadt arckifejezéssel a szemébe néztem, úgy beszéltem hozzá:
 - Tudod, nem értem, miért vagy ilyen gyanakvó. - Vállat vont. - Ne mondd, hogy félted az egyetlen húgocskádat - tettem csípőre a kezemet. Halk sóhaj hagyta el a száját, mire elégedettség töltött el. Nem tudtam, hogy mit akar a folytonos aggódásával és „nyomozásával” elérni, de azt biztosan nem, hogy megvédjen.
 Egy pillanatra elgondolkodtam, közben elindultam a szobám felé. Nem volt energiám, hogy hallgassam a továbbiakban Jamie kioktatását. Az eléggé fárasztó. 
 Letelepedtem az ágyra, miután az íróasztalomra tettem a papírokat. Ekkor megragadta a figyelmemet valami. A sok papírból egy darab kitűnt a többi közül. A kezembe vettem, és megpillantottam Avan betűit. Ezek szerint nálam maradt a megírt vázlat. Azt beszéltük meg, hogy holnap átmegyek hozzá, hogy folytassuk a feladatot. Mindenesetre holnap tanítás után a suliban odaadom neki a papírlapot, jobb, ha inkább nála lesz.
 - Nyugodtan gyere be - szóltam az ágyamon ülve. 
 Egy perccel később Jamie fekete haja bukkant fel az ajtónál. Bizonyára meglepődött, hogy előre tudtam a jelenlétéről. Megéreztem a töprengését.
 - Minek köszönhetem a látogatásodat?
 - Jaj, ne legyél ilyen - dorgált le halvány mosollyal az arcán. - Láttalak, hogy a szomszéd srác hozott haza motorral - bökte ki végre, miután kényelmesen helyet foglalt az egyik bőrfotelben.
 Á, szóval innen fúj a szél… Meglátta, ahogy Avan a motorjával hozott, ráadásul még egy puszit is adtam az arcára. Ezt magyarázd ki, Laycie, gondoltam elmélázva.
 - Tényleg Avan hozott haza, de csak azért, mert együtt tanultunk, és elfeledkeztünk az időről. - Rövid szünetet tartottam, hogy feldolgozza az infókat. - Megbeszéltük, hogy holnap folytatjuk a történelem esszét. Van még valami… ö… náluk fogunk tanulni…
 - És erről mikor akartál szólni nekem?
 - Neked? - kérdeztem vissza furcsán. - Nem értem, hogy miért kell mindenről beszámolnom, drága bátyó - mosolyogtam a fiúra angyalian, aki megtörni látszott. Még szerencse, hogy az ártatlan - tulajdonképpen csak annak tűnő - tekintetemnek senki sem tud ellen állni, állapítottam meg a tényt, miközben az arcommal bólogattam. 
 Jamie kicsit furcsán nézett rám, de aztán egyszerűen csak vállat vont. Nem akartam ilyen körmönfont módon rábírni, hogy megnyugodjon, de nem volt más választásom. Viszont lelkiismeret-furdalásom volt a tettem miatt. A következő pillanatban hálásan megöleltem bátyámat, jelezve, hogy kicsit elvetettem a sulykot. Hiszen nem kellett volna elérnem, hogy még ő érezze azt, hogy bocsánatot kérjen. Nem. Ez az én hibám volt, ő csak védeni akart engem - még ha ilyen furcsa eszközökkel is.
 - Rá se ránts - legyintett egyet - Képtelen vagyok haragudni rád a csinos pofid miatt, Laycie.  - Amint kimondta, egy puszit nyomtam az arcára köszönetképpen. Olyan figyelmes volt. - De ugye ez az Avan kedvesen bánik veled?
 - Jé, visszatért a féltő Jamie - mosolyodtam el gúnyosan. Erre ő is megeresztett egy féloldalas mosolyt. - Amúgy kissé ridegebb, mint reméltem. - Elgondolkodva bólintott, mikor látta rajtam, hogy egyáltalán nem gond. Vagyis… zavart a dolog, de bizonyára idővel meg fog törni a jeges maszk, és kedves lesz velem. 
 Eszembe jutott az arca, amikor megpusziltam. Széles mosoly terült el a szám szegletében, ami csak akkor fagyott le, mikor bátyám elkezdett kutakodni az éjjeli szekrényem második fiókjában. Ott tartottam a fekete színű naplómat. Ugye nem arra készül…?
 - Mit csinálsz? - kaptam ki a kezéből. - Nem illik mások holmijába belenézni.
 - Tudom, de te nem vagy idegen - felelte.
 - Az most nem lényeg! - szóltam rá, majd visszahelyeztem a fiókba az említett tárgyat. Nem szerettem, ha bárki is kutatott a cuccaim között. - Jamie, ezt kivételesen elnézem neked. Most kvittek vagyunk.
 Válaszul bólintott egyet.
 Akkor… ha nem bánod, szeretnék tanulni - akartam mondani, de nem szerettem volna bunkónak tűnni, aki elüldözi a testvérét. Mintha olvasott volna a gondolataimban, felpattant az ágyról.
 - Hagylak tanulni, reggel találkozunk - mosolygott, és kisétált a szobából. - Ne maradj fent sokáig! - mondta utoljára.
 Magamra maradtam a gondolataimmal, amik Avan körül forogtak. Nem tudtam kideríteni, miért jött oda hozzám, segített, és még fel is ajánlotta, hogy dolgozzunk össze együtt. Passz… Azt viszont tudtam, hogy némi információt kell szereznem a fiúról; most, hogy tudom - ugyanabban a suliban tanul, ahol mi is.
 - Holnap sűrű napom lesz - elmélkedtem félig hangosan. Leültem az íróasztal székre, közben pedig előpakoltam pár könyvet és füzetet, amikre holnap az iskolában szükségem lehet, majd eltettem a válltáskámba. A tanulással hamar megvoltam, mindössze egy órát vett igénybe. Ezután úgy döntöttem, hogy elmegyek fürdeni. Mikor végeztem, átvettem a pizsamámat és befeküdtem az ágyamba. 
 Mivel nem jött az álom a szememre, elkezdtem gondolkodni, s ekkor eszembe jutott az anyukám. Szomorú és elkeseredett voltam. Leginkább amiatt, hogy az első szerelmem, Blake volt a felelős anyám haláláért. Megölte őt. Vámpírságának köszönhetően hihetetlen gyorsaságra és erőre tett szert. Azt nem tudom, hogyan vált vérszívóvá, de annyira nem is érdekel. Többet már nem látom a fiút. 
 Ahogy Blake-en merengtem, eszembe jutottak az emlékek, amiket a fiúval töltöttem. Öt év hosszú idő, ráadásul akkoriban kisgyerekek voltunk, akik játszadoznak és nevetgélnek egymás társaságában. De már akkor szorosan kötődtünk a másikhoz.
 Megráztam a fejemet, hogy kiűzzem a bűnös gondolatot, mely beleégette magát az eszembe. Nem tudtam mit tenni ellene, de Blake emléke újra és újra a felszínre tört. Próbáltam kizárni már magát a gondolatot is a fejemből, de nem nagyon sikerült. Blake volt az én első szerelmem, amit egykönnyen nem felejt el senki. Én is így éreztem, hogy képtelen vagyok teljes mértékben elfelejteni őt, hiszen mégiscsak kerek öt évet töltöttünk egymás társaságában és ez idő alatt nem csoda, hogy egymásba is szerettünk. De aztán egyik napról a másikra kiderült, hogy vámpír lett - aminek még mindig nem tudtam az okát -, és elkezdett gyilkolni. Történetesen az édesanyámnak oltotta ki az életét. 
 Ha jól emlékszem, akkor engem is megpróbált megölni, de valamiért az utolsó pillanatban mégis meggondolta magát. Talán valamit még jelentettem Blake-nek. De ez már mind a múlté… 
 Túl kell lépnem rajta, nem lehetek örökké a múlt rabja, nem! Minél előbb tovább kell jutnom a Blake-ügyön, és a jelenre kell koncentrálnom. A barátaimra - régiekre és újakra -, talán valami kapcsolat is kialakul Avan és köztem. Senki sem tudja előre, mit hoz majd a jövő; a látnokokat kivéve. A sors ad és elvesz, minden úgy döntetik el, ahogy az meg van írva a történelemben. Azonban én hiszem, hogy aki érdemes rá, megkapja a neki járt jutalmat és elismerést.
 Ilyen gondolatokkal aludtam el. Reméltem, hogy zavartalanul fog eltelni az éjszaka, de csalódnom kellett, ugyanis a hajnali órákban felriadtam. 

14 megjegyzés:

  1. Szia! Ma gondoltam megnézem van-e új rész és úgy örültem mikor megláttam h van!! :) Ismételten imádom!!! :) Hihetetlenül ügyes vagy!
    Avan és Laycie ❤❤ annyira cukik <3 ÖSSZE KELL JÖNNIÜK!!!
    Nagyon várom a Kövi részt!!!!!! Remélem hamar hozod! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Laura!

      Őszintén örülök, hogy így gondolod. Akárhányszor leírod a véleményed, azt gondolom, megéri folytatni, mert vannak emberek, akiket érdekel a történet. :) Örülök, hogy tetszett az Avan-os vonal. Remélem, a továbbiakban sem fogsz csalódni! Köszi, hogy írtál.

      Puszi, Arika

      Törlés
  2. Szia! Most kezdtem el olvasni a blogod, frenetikus! :)
    Avan és Laycie remélem összejönnek, de azért remélem hogy Blake mégsem halt meg (bár, már eredetileg is halott volt), és visszatér! :)
    Nagyon jól írsz, rögtön fel is iratkozom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hope!

      Zárójelesen szeretném elmondani, mennyire tetszik a neved. :) Számomra nagyon fontos a remény..... Visszatérve: el sem tudod képzelni, mennyire jól estek a kedves szavaid. Örülök, hogy elnyerte tetszésedet a Jeges Érintés. A feliratkozásért pedig hálás vagyok! :) Köszönöm az elismerést, szebbé tetted a napomat.

      Puszi, Arika

      Törlés
  3. Drága Arika!

    Ismét itt! Yohooo! Utólag is Boldog Mikulást kívánok neked!
    Nos, vegyük komolyabbra a szót. Nagyon tetszett! De, tényleg.
    Gyanús nekem ez a szomszéd srác, valami nem tetszik benne, de a legtöbb írót ismerve, a sejtésemre a válasz csak jóóóóval később fog megérkezni.
    Tetszik, hogy Blake mindig "visszatér", és nem az van, hogy hirtelen mindent elfeledett már az egykori szerelméről, meg persze Jamie védelmező szelleme. Az a gyerek tud valamit, amit mi nem. Hmm..
    Összeségben: Nagyoooon tetszett! Komolyan. Várom a következőt!

    További szép napot, és sok ihletet kívánok!
    Ari xx

    u.i.: Sikerült időben megírnom a kommentet! Ez az! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Ari!

      Viszont kívánom a jókívánságokat! :) Örülök, hogy ennyi bizalmat fektetsz belém és a történetembe, nagyon jól esik olvasni a kedves sorokat, amiben leírod az őszinte véleményedet. Nagyon örülök, hogy ennyire tetszett a fejezet, az írásom, a Jeges Érintés. :)
      Talán Avan azért is gyanús neked, mert a szokásos "rosszfiú" kategóriába tartozik, majd minden kiderül szépen sorjában....... Örülök, hogy tetszik Blake folyamatos "visszatérése", nekem ő a kedvencem. Köszi, hogy nyomot hagytál magad után! :)

      További szép hétvégét neked is!
      Ölellek, Arika

      Törlés
  4. Drága Arika!

    Megjöttem én is, és olvastam is gyorsan. :)
    Nagyon tetszett ez a fejezet is. :) Van ebben az Avanban valami, rendesen felpörgeti az agyamat, talán a titkok? :P Mert hogy titkol valamit, ez azonnal látszik. Az is tetszik, hogy más a viselkedése, mint a tipikus "szépfiúknak". Nem az a tenyérbemászó, én-tudom-hogy-mindenkit-megkapok fajta, hanem hűvös, majdnem érdektelen. Felüdülés. Hűvös, de mégsem rideg. Jól megtaláltad az egyensúlyt. Aztán nehogy róla is kiderüljön valami, és Laycie megint csalódjon. Bár van egy olyan érzésem, hogy Avan függetlenül attól, hogy milyennek tűnik, jófiú kategória a lábujjától a haja száláig. :D Szeretem az ilyen. És nagyon tetszik nekem a neve is, nem tipikus, különleges. :)
    Ó, Blake... hm... biztosan vissza fog térni nem soká. Mert, miért is ne? Hát valamivel el kell rontani a boldogságot nem? :) Várom már, hogy így vámpírként, milyen karakter ő. :)

    Ez megint egy jó kis fejezet volt. Csak így tovább, és várom mielőbb az új részt. :)
    Ó, igen. Majdnem elfelejtettem. De eszembe jutott, mert már csak ilyen vagyok. :P Nagyon tetszett az a mondat töredéked, az utolsó bekezdésben: "a sors ad és elvesz". :) Örök igazság. :)

    Puszi: Szemy

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szemy!

      Ahogy olvasom a megjegyzéseiteket, rá kell jönnöm, hogy mindenkinek egy az egyben tetszik a titokzatos Avan karaktere, aminek őszintén örülök. Nagyon szépen megfogalmaztad a srác tulajdonságait: hűvös, érdektelen, mégsem rideg. Ez illik Avanra. (A neve nekem is nagyon tetszik.)
      Örömmel veszem tudomásul, hogy ennyire várod a folytatást, ráadásul Blake megjelenésének gondolatára sem ellenkezel. Bevallom, még néhány fejezeten keresztül semmi hír nem lesz a vámpírsrácról, de jól gondolod - a "legboldogabb" pillanatban fog felbukkanni. Köszönöm a tartalmas és hosszú véleményt, nagyon boldoggá tettél ezzel!

      Puszi, Arika

      Törlés
  5. szia kedves Arika :)
    Bocsánat, hogy csak most reagálok a fejezetekre, de nem igazán volt időm olvasni!
    Az előző fejezet is nagyon tetszett, és természetesen ez is nagyon bejön :) Nekem nagyon szimpatikus Ave karaktere, kíváncsi vagyok mit hozol ki belőle :)
    Mellesleg nagy elismerés azért, amiért ilyen gyorsan hozod a fejezeteket, én nem bírnék ilyen gyorsan ilyen jót írni! :D
    Sok sikert a folytatáshoz
    Puszi
    Abbey~
    u.i: király a design! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Abbey!

      Először is szeretném megköszönni, hogy ismét eljutottál odáig, hogy leírd a véleményedet. :) Az a lényeg, hogy itt vagy. Már az is sokat jelent nekem, hogy figyelemmel követed a történetem...... Imádlak!
      Örülök, hogy ennyire szimpatikus Avan, bevallom én Blake-párti vagyok, de Avan a második kedvencem. Hát, most előre megírtam két fejezetet, tehát bármikor tudom hozni, ha az olvasók azt szeretnék. Köszönöm a kedves szavakat! :)

      További szép napot kíván,
      Arika

      Törlés
  6. Szia. :)
    Hamar elértem a nyolc fejezet végére, és meg kell mondjam, összességében nagyon tetszett, habár az alap vámpíros ötletért nem rajongtam, de egyelőre nem az a fő szál, ahogy látom. Volt olyan hely, ahol feltűnt egy-egy helyesírási hiba, vagy fura szóhasználat ami lehet, hogy csak elütés, én is csinálom mind a mai napig. Az első három fejezet csodálatos volt, és látszott, hogy tényleg mindent beleadsz, mondtam is, hogy "wow, tud ez a csaj". Aztán utána 1-2 fejezet nekem személy szerint kicsit összecsapottabbnak tűnt, kapkodósnak, mintha csak gyorsan megírtad volna, hogy legyen meg a rész, és át sem olvastad volna, de aztán most az előző réztől kicsit ismét visszatért a kezdeti írásmód. Kíváncsivá tett Ave, aki az egyik kedvenc karaktertípusom, habár innen még nem akarok levonni messzemenő következtetéseket, hogy ő most jó, avagy nem jó, bennem él egy kép róla, csak még nem merem kimondani, nehogy nagyon mellélőjek :) Szóval kíváncsi vagyok a tesónak a furcsa megnyilvánulásainak okára, esetleg Ave különös viselkedésének hátterére és már nagyon várom a következő fejezetet, és hogy a jelenéses fejezetben lévő kérdésekre végre választ kaphassak :)
    Szóval ha elfogadsz egy jó tanácsot olvasd át többször, amit írsz, és ne félj többször belejavítani, mert nekem tetszik az írásstílusod, de szeretném vissza az első pár részes kifinomultságot, ami felé tökéletesen haladsz :D
    Remélem nem bántottalak meg egyetlen szavammal sem, csak segíteni szerettem volna, és őszinte véleményt akartam írni, ahogy te is nekem :D
    XoXo, Lina

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lina!

      Amikor megláttam, hogy új vélemény érkezett a történetemhez, illetve ehhez a fejezethez, nagyon megörültem. Amint megláttam, milyen terjedelemben írtad le a véleményedet, eléggé meglepődtem, de bevallom, kellemes csalódás ért. Nagyon, de nagyon hálás vagyok, amiért ennyire bőven kifejtetted a véleményedet, megfogalmaztad az észrevételeidet, illetve rávilágítottad néhány hibára a figyelmemet. :)
      Örülök, hogy Avan neked is szimpatikus, majd kíváncsian várom a reakciódat a következő fejezetekben, hogy ugyanezt gondolod-e majd róla........ Amit az elején írtál, nagyon megható volt. El sem hiszed, mennyire boldoggá tettél a "kifinomult, letisztult írásmód" megjegyzéssel, ahogy te fogalmaztál. Előtted legalább ketten mondták még, hogy pár fejezet kapkodóssá vált, ezért a közeljövőben igyekszem visszavenni a gyors cselekményközlésből és a megszokott lassúsággal adagolni a történéseket....... Örülök, hogy így gondolod. Remélem, a továbbiakban sem okozok neked csalódást!

      Köszönöm a hosszadalmas, de őszinte véleményt, mindenképpen megfogadom a tanácsaidat! Remélem, ezek után is nyomon követed a Jeges Érintést.

      Puszi, Arika

      Törlés
  7. Drága Arika!

    Mikor elkezdtem olvasni, nem gondoltam volna, hogy az lesz a vége ami - persze tudtam, hogy biztos érdekes lesz, de akkor is megleptél ezzel a résszel. Egyes részeknél számtalan kérdés fogalmazódott meg, amire nagyon remélem, hogy választ kapok majd. És úgy gondolom, hogy mindig egy újabb, egy sokkal jobb és érdekesebb fejezettel állsz elő.
    Ami a szomszéd srácot illeti, egy kicsit ellentmondásosnak találom. Egyszer "mogorva és rideg" máskor pedig "aranyos és nyitott". Nagyon kíváncsi voltam rá és elárulhatom a legtöbb kérdést az ő személyével kapcsolatban vetettem fel.
    A fejezet vége pedig egyszerűen elképesztő. Nagyon felcsigázott a vége, egyszerűen tökéletes lett. :)

    Puszi, Alice.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Alice!

      Örülök, hogy továbbra is feltartottad az érdeklődést a folytatással kapcsolatban, nagyon hálás vagyok az elismerésért! Jó hallani, hogy ennyire várod, hogy tovább olvasd a történetet! :) Avannak valóban két oldala van, de majd idővel feloldódik és jóban lesz Laycie-vel. Egyelőre többet nem árulok el. Köszi, hogy írtál!

      Puszi, Arika

      Törlés