5. fejezet


 Kivételesen örültem, hogy még pénteken eljöttem apával beiratkozni. Így megvolt a tanrend és az órarend, megkaptam a jegyzeteket, és egy kis térképet is a sulihoz, nehogy eltévedjek. Odabent a diákok nyüzsgése töltötte meg az egész épületet. Jamie is néhány lépéssel lemaradva követett. Szinte sejtettem, hogy minden lány szeme rá szegeződik. Elég kedvelt vagyok, sugallta a tekintete.
 - Remélem, lesznek barátaim - válaszoltam vissza, mire bátorítóan megfogta a vállam.
 - Biztos vagyok benne, Laycie. Találkozunk ebédnél, feltéve, ha nem szednek szét a csajok. - Tuti jó napja lesz. Már csak az a kérdés, hogy nekem az lesz-e. Az órarendemet elnézve az első órám az egyik előadóteremben lesz. A folyosókon elhelyezett nyilak segítségével könnyen megtaláltam a helyszínt. Már csak be kellett volna mennem, ám ekkor elfogott a pánik. Mi van, ha nem fog menni? 
 - Bemész, vagy egész nap itt fogsz ácsorogni? - haladt el mellettem egy lány, szúrós szemeket meresztve.
 - Bocsi - álltam félre, majd bementem utána. 
 Az előadóban már jó néhányan ültek, ha jól saccoltam, olyan hatvan-hetven fő lehetett. A félkörívben, lépcsős rendszerben elhelyezett padsorok között két keskeny „közlekedő folyosón” lehetett eljutni a kívánt helyre. Fogalmam sem volt, hogy hova kellene ülnöm. Végül eldöntöttem, hogy középtájon fogok helyet foglalni, a bal szélső oszlopban. 
 Éreztem magamon az emberek pillantását, de igyekeztem nem törődni velük, vagy legalábbis nem most, és nem nyilvánosan. Miután leültem, elővettem egy tollat és egy füzetet. Nem gondoltam, hogy egyéb dolgokra is szükségem lesz ma. Egy pillanatig arra gondoltam, hogy megkérdezem Jamie-t, hogy mi van vele, de aztán elvetettem az ötletet. Egyedül kell boldogulnom. Néhányszor már sikerült, akkor most sem fogok alulmaradni. Egy hirtelen ötlettől vezérelve elhatároztam, hogy megnézem magamnak az aurákat. Eddig még mindig hasznos dolgokat szűrtem le az embereket körülvevő „színekből”, ha nagyon sarkosan szeretnék fogalmazni. Így hát felszabadítottam az ehhez szükséges energiát és óvatosan körülnéztem. 
 Nem akartam, hogy bárki is azt érezze, hogy figyelem, úgyis elég egy-két pillantás, hogy lássam, ki milyen. Ilyenkor általában az emberekből áradó energiákat is meg szoktam érezni, kiét jobban, kiét kevésbé. Most is minden irányból éreztem, ahogy felém áramlik. 
 Egy valami azonban megragadta a figyelmem. Az egyik lány felől rettentően erős negatív energia ömlött. Amikor jobban megnéztem, láttam, hogy az a lány az, aki az ajtóban is rám szólt. Éreztem, hogy elszorítja a torkom valami, így rögtön abba is hagytam a megfigyelést. Néhány pillanat múlva újra jól éreztem magam, de még mindig elevenen élt a fojtogató érzés, amitől nem tudtam szabadulni.
 Most az egyszer nem bántam, hogy megérkezett az előadónk, és kezdetét vette az első óra. Az előadás közben néha el-elkalandoztak a gondolataim. Énem egyik fele száz százalékig koncentrált, a másik pedig a lányon rágódott. Vajon mi történhetett vele, amiért ennyire gyűlölettel teli lett? Ha valami gonosz terve van, akkor meg kell állítanom. Még akkor is, ha undok velem, hiszen ez a kötelességem. Majd megpróbálom óvatosan kideríteni, hogy mi állhat a dolgok hátterében. Addig pedig… megpróbálok beilleszkedni.
 Mire észbe kaptam, az előadásnak már vége is lett. Teljesen lekötöttek a gondolataim. Összeszedtem a cuccom, majd követtem az embereket a folyosóra. 
 Odakint egy kicsit félrehúzódtam, hogy meg tudjam nézni, hol lesz a következő órám. 
 Ekkor azonban valaki megszólított.
 - Szia, elsőéves vagy te is, igaz? Az új lány? - nézett rám egy lány. Világosbarna haja divatosan kócos volt, szürke szemei barátságosan csillantak. - Én Faye Tonkin vagyok. Ha gondolod, segíthetek eligazodni a térképen vagy ilyesmi. 
 - Oh, azt megköszönném - kapva kaptam az alkalmon. 
 Végre valaki kedves volt hozzám. Tisztán láttam az auráján, hogy tőle nem kaphatok mást, csak jóindulatot és barátságot. Határozottan jó ember volt. 
 A déli szárny felé indultunk el, előttem ment, mutatva a helyes utat.
 - Ha szeretnéd, akkor a jegyzeteimet is kölcsön tudom adni, hogy behozhasd a lemaradásod. 
 - Az klassz lenne. Úgyis terveztem, hogy egy kicsit megismerkedem a várossal, akkor le is tudnám fénymásolni őket. - Nem mintha szükségem lenne rá. Elég egyszer elolvasni, bonyolult - szakmai szavakkal teletűzdelt - szöveg esetén kétszer, és minden rögzült. Mindenesetre hálásan rámosolyogtam a lányra. 
 - Akkor a nap végén odaadom őket. Már itt is vagyunk - mutatott a teremre. Néhány lány már ott állt és beszélgetett. Mi elhelyezkedtünk az ajtó melletti padokban. 
 - Köszönöm. Ez igazán kedves tőled - mosolyogtam rá hálásan. 
 - Semmiség - legyintett. - Egyébként - fogta lejjebb a hangját -, azokkal a lányokkal szerintem ne nagyon barátkozz. Te rendes lánynak tűnsz, hidd el, hogy ők csak bántanának. - Komorrá vált hangjából arra következtettem, hogy vele ez már megtörtént. Ismét bólintottam. De nem feltétlenül a társaságukra vágytam volna. Tudom, hogy nem szabadna előítéletesnek lennem, és alapvetően nem is vagyok az, de az a lány tűnik a „főkolomposnak”, akiből csak úgy árad a negatív energia, így jobbnak láttam megtartani a távolságot. 
 Néhány pillanat múlva Jamie tűnt fel néhány srác társaságában. Végignéztem a társaságon és megállapodott a szemem egy fiún, aki számomra ismerős volt. Legalábbis az a barna hajkorona. De aztán visszamentek.
 A dupla előadás elteltével barátnőm és én az ebédlő felé vettük az irányt. Miután választottunk kaját, kerestünk egy szabad asztalt. Pechünkre a csoporttársaink, a lányok a mellettünk lévőnél foglaltak helyet. 
 - Ha nem gond, a bátyám is csatlakozik később hozzánk, azt hiszem.
 - Rendben - mosolygott vidáman. 
 A másik asztal kollektív bámulásából ítélve egyetlen bátyám éppen most lépett be az ebédlőbe, és most egyenesen felénk tart. Vicces volt látni azt, hogy hogyan szentelik rögtön a teljes figyelmüket a bátyámnak a lányok. Néhány perccel később már le is huppant mellém. 
 - Sziasztok. Remélem nem gond, ha csatlakozok - vigyorgott elbűvölően. 
 Faye elpirult, a másik asztalnál pedig lemondó sóhajokkal nyugtázták, hogy vonzerejük hatástalan volt. Közbe kellett szólnom.
 - Faye, ő a bátyám, Jamie. Jamie, ő itt Faye - mutattam be őket egymásnak. 
 - Azt hiszem, találkoztunk már - nyújtotta felé bátyám a kezét. Faye-jel kezet ráztak, majd azt vettem észre, hogy egy lány közelít felénk. Hasonlóan szimpatikus volt, mint barátnőm. Mikor ideért, széles mosoly terült el az arcán, ami nyugodtsággal töltött el. Tehát ő sem rossz.
 - Sziasztok, Lindy Carrigan vagyok - mutatkozott be. - Évfolyamtárs. - Kijelentésére én is elismételtem a nevemet, mire felhúzta egyik szemöldökét. - Te… tényleg… Jamie tesója volnál? - Nevetve bólintottam. Leült mellénk, majd ő is hozzákezdett az ebédjének. Addig én a lányt figyeltem. 
 Lindy hihetetlen szépség volt. Vörös haja hullámokban omlott a vállára és középhosszú volt. Szemei kék színben tündököltek. E kettő különös párosítás, de a lány egész lénye különleges volt. Lehengerlő mosollyal.
 Hirtelen egy fiú tűnt fel, mikor végeztünk az evéssel. Felnéztem és rájöttem, hogy ő volt az egyik, akivel Jamie beszélgetett. Barna haja és zöld szeme volt. Elmosolyodott, amint rám nézett. Gondolom, Jamie mondta neki, hogy beiratkozott a húga, ezért talán felismert. Valamennyire igaz hasonlítottam a bátyámra, de nem mondanám, hogy annyira észrevehetően. Azonban ő mégis valahogyan kiszúrt engem. 
 - Sziasztok - köszönt kedvesen - Örülök neki, hogy újra látlak, Laycie. - Nevem említésére egyből a fiúra néztem, mire ő a döbbenetemet látva elmosolyodott. - Ne mond, hogy te nem ismertél fel. - Hangja kicsit csalódott volt, de sajnos valóban nem rémlett, hogy ki lehet.
 - Laycie - szólított meg Jamie is - Mond neked valamit az a név, hogy Dylan Live? - kérdezett rá, és feszülten várták, hogy mit fogok erre lépni. Erősen elgondolkodtam, de aztán végül beugrott valami. Az nem lehet igaz, gondoltam elhűlve. Tényleg ő az.
 - Jézusom! Már emlékszem… - hangom éles volt, ám határozott. - Hogyan felejthettem el a gyerekkori barátomat? - A végére teljesen elhalkultam. A lányok meghökkentek, míg Dylan elbűvölően mosolygott. - Azt hittem, hogy többé nem látlak viszont - motyogtam magam elé.
 - De látod, itt vagyok és te is. - Azzal hirtelen átölelt, majd beszélgetni kezdtünk.
 Ebéd után Jamie-ék visszamentek a csoportjukhoz, mi pedig hárman lassan elindultunk a következő előadásunk színhelye felé. Út közben egész végig beszélgettünk.
 - Szerintem jó fej a bátyád - szólalt meg séta közben Lindy. Faye bólintott. Rájuk mosolyogtam, közben mondtam nekik, hogy Jamie kedveli őket. - Azt hiszem, mi is őt. Ó, várj, az ott Mr. Beckworth, muszáj beszélnem vele, megvártok? - Aprót bólintottam.
 - Persze. Menj csak - közben elővettem a telefonom, hogy írjak apának egy SMS-t. 
 Tudom, hogy nem illendő ilyet csinálni, amikor Faye velem van, de muszáj volt. Alig kezdtem el írni az üzenetet, váratlanul frusztráló érzés fogott el. Hirtelen felnéztem, de bár ne tettem volna. 
 - Sziasztok, bocsi, hogy megzavarlak - állt meg előttem az a fekete hajú lány, akitől Faye óva intett. 
 - Szia - raktam vissza a telefont a táskámba. Oké, majd máskor… 
 - Ha jók az informátoraim, akkor Jamie, a végzős srác a bátyád, igaz? - Bólintottam. Vajon hova akar kilyukadni? Még így, hogy nem „vizsgálom”, hullámokban érzem a negatív energiát. - Meg tudnád adni a telefonszámát? Raven Feehan vagyok. - A név hallatán görcsbe rándult a gyomrom. Éreztem, hogy elfog a rettegés és nem kapok rendesen levegőt. 
 Feehan. Ha jól tudom, akkor az ő emberei öltek meg egy ártatlan családot. És ez a lány is jelen volt akkor. Megérzés.
 - Nos? - sürgetett szinte azonnal.
 - Bocs, de nem tehetem. - Azzal megfordultunk és ott hagytuk. Minél előbb távol akartam tudni magam tőle. A fojtogató érzés továbbra sem szűnt meg, sőt, egyre rosszabb lett és már a remegés is úrrá lett rajtam. Próbáltam lenyugodni, ami Faye segítségével végül sikerült. Engem figyelt.
 - Látod… - mondta -, Raven elég bosszantó és kitartó, ha egy fiúról van szó.
 Válaszul bólintottam. Nem tudtam megszólalni, még mindig élénken élt bennem az előbbi jelenet. Amint hazaérek, beszélek erről Jamie-vel. Elmondok neki mindent… Miután ismét normálisan éreztem magam, visszamentünk oda, ahol Lindy-t kellett megvárnunk. Szerencsére még mindig a tanárral beszélt, így nyugodtan ácsoroghattunk. Pár pillanat múlva azonban elköszöntek, így ismét csatlakozott hozzánk. Elnézést kért, hogy megvárakoztatott minket, mire legyintettünk. 
 - Akkor mehetünk is - indultam el. Pechünkre Raven mellett kellett elmennünk. Már vártam a borzongást, a rám törő félelmet, de ehelyett csak üresség fogadott. Remek. 
 Az előadóteremben kerestünk egy helyet valahol középtájon, és vártuk, hogy elkezdődjön az utolsó előadásunk. Utána várt rám a nagy séta a városban. Reméltem, hogy az majd egy kicsit jobb kedvre fog deríteni, és fel is tölt energiával.
 Nem sokkal az óra kezdete előtt egy éjfekete hajú, szürke szemű srác huppant le az előttünk lévő székre. Mosoly szökött az arcomra, hiszen ő a bátyám egyik haverja volt. Hirtelen hátra fordult, és a szemembe nézett. Köszönt nekünk, majd megszólalt.
 - Bradley Valiron vagyok, Jamie haverja - mosolygott.
 - Én Laycie vagyok - vettem át a kezdeményezést, mivel szemmel láthatóan a lányok a szavakat keresték. - Te is végzős vagy? - kérdeztem rá, mire bólintott. Annyira elmerültem a gondolataimban, hogy észre sem vettem az időközben megérkező professzort. Az előadás nem volt túl izgalmas, de a következő sétát már nagyon vártam. 
 A bejáratnál elköszöntünk egymástól a lányokkal, Faye odaadta a jegyzeteit, amelyeket lefénymásolhatok, és megígérte, hogy holnapra elhozza a többit is. Bólintottam. Még intettünk egymásnak, majd gyors pillantást vetettem körbe, aztán leléptem az útra. 
 Hiba volt. A motoros pillanatok alatt termett ott a semmiből. Egy pillanatra megdermedtem. Valahonnan messziről hallottam a fékcsikorgást, majd egyenesen a motoros igéző szemeibe nézhettem bele. Sikerrel megállt pár centire tőlem, de a tekintetét mélyen az enyémbe fúrta. Még a bukósisak plexijén keresztül is elakadt a lélegzetem tőle. Megrázta a fejét, majd gázt adott, és eltűnt. 

8 megjegyzés:

  1. Drága Arika!

    Ez a rész is nagyon tetszett, ez az aurás dolog érdekesnek tűnik, az új szereplők meg szimpatikusak. Kíváncsi leszek mi lesz még Ravennel kapcsolatban. Bocsi, hogy csak ennyit írok, de nem tudok mást mondani, csak hogy siess a következő fejezettel. :)

    Ölel, Swarley

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Swarley!

      Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet. Igyekszem újabb fordulatokat építeni a cselekménybe, hogy ne váljon unalmassá a történet. Ezek szerint ez sikerült is, aminek nagyon örülök. :) A folytatásra nem kell sokat várni, ha minden jól megy, akkor péntek környékén fent is lesz. Köszönöm, hogy egyáltalán írtál. Nem a mennyiség számít, hanem a jelenlét, s a tudat, hogy figyelemmel kíséred a történetem.

      Puszi, Arika

      Törlés
  2. Kedves Arika!

    Már említettem neked párszor, hogy nagyon tetszik a történeted. Nagyon érdekes ez az új vonal, amit bevezetsz ebben az új részben, az aura olvasás. Kíváncsi vagyok mit és hogyan hozol ki belőle. Mindenesetre az érdeklődésemet biztosan felkeltette.
    Az új szereplők és az elfeledett régi, gyermekkori barát is mind-mind érdekesnek és szimpatikusnak tűnnek és Raven..kirázott tőle a hideg, ahogy leírtad az ő sötét aurája.... vajon mi lehet vele? :D

    Várom a következőt, puszi Agatha :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Agatha!

      Először is megragadnám az alkalmat, hogy még egyszer köszönetet mondjak, amiért érdemesnek találtad a történetem ahhoz, hogy blogajánlót készíts - illetve hogy interjút kértél tőlem. Nagyon-nagyon hálás vagyok érte, de tényleg...... Mindig jól esik szembesülni azzal, hogy felkeltette egy-egy mozzanat, jelenet az olvasók figyelmét. Örülök, hogy azt gondolod, érdekes a történetem. :)
      Azt meg külön szeretném megköszönni, hogy szántál időt arra, hogy leírt e néhány sort, s elmond a véleményedet. A folytatásban több minden is kiderül Laycie képességeivel kapcsolatban, érdemes lesz várni rá.

      További szép napot kíván, Arika

      Törlés
  3. Kedves Arika! :)

    Nagyon tetszett az új fejezet, örülök a sok új ismeretlen szálnak. Ez az auralátás pedig nagyon új és izgalmas.
    Kíváncsi vagyok mit hozol ki a negatív energiát árasztó lányból, igazán felcsigázott a karaktere, főleg az, mitől is lett olyan, amilyen.
    Az összes karakter nagyon szimpatikus nekem, főleg az elfeledett régi barát.

    Sok sikert a folytatáshoz
    Puszi Abbey

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Abbey!

      Mindig jó kedvvel olvasom a soraidat, amikben leírod az őszinte véleményedet. Ezért hálás vagyok. :) Igazából nem számítottam arra, hogy ennyi - és kizárólag - pozitív kritikát kapok az auralátásos vonalra, illetve az új szál bevezetésére. Remélem, nem bánod meg, hogy felfigyeltél az ilyen mozzanatokra. Örülök, hogy tetszett, és köszönöm, hogy írtál.

      Puszi, Arika

      Törlés
  4. Drága Arika!

    Nem tudom, hogy hozol össze ilyen és ehhez hasonló fejezeteket, de egyre izgalmasabb fejezetek kerültek/kerülnek fel.
    Amikor el kezdtem olvasni, azt hittem egy átlagos napot fogsz bemutatni, de aztán rá kellett jönnöm, hogy ez nem így van már csak két dolog miatt sem. Az egyik az, hogy Laycie látja mások auráját, a másik pedig a motoros lenne a legvégén.
    Az, aki elolvassa, szerintem felteszi azt a kérdést, hogy "ki lehet a motoros" és hogy "mi lesz a jelentősége vagy egyáltalán lesz-e". Én már kíváncsian várom, hogy megtudhassam, mi lesz erre a válasz!

    Puszi, Alice.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Alice!

      El sem hiszed, mennyire jól esik olvasni az elismerő soraidat, nagyon örülök, hogy egyre izgalmasabbnak találod a fejezeteket. :) Laycie szótárában nem szerepel az átlagos - gondolok itt a képességére, illetve volt szerelmére, Blake-re, aki vámpír...... A következő fejezetekben a motoros srác kilétére is fény derül, megéri tehát tovább olvasni a Jeges Érintést! Köszi a dicséretet, örülök, hogy ennyire érdekel, mi lesz a folytatásban.

      Puszi, Arika

      Törlés