4. fejezet


 Hamarosan éreztem, ahogy apa lekanyarodik az út szélére és hallgattam, amint a motor megnyugtató, halk duruzsolása elhalkul, majd teljesen megszűnik. Hirtelen körbeölelt minket a csend. Kinyitottam időközben lecsukódott pilláimat, s az engem vizslató kék szemekbe néztem.
 Félelemmel teli várakozás volt ebben a tekintetben, ezenkívül végtelen szomorúság, vágyakozás és biztatás. Bár nem voltam benne biztos, hogy nem inkább neki lenne-e szüksége egy kis biztatásra. Bizonytalanul, szinte alig észrevehetően aprót bólintottam, mire a szája sarkában megjelent az ismerős keserédes mosoly.
 Egyszerre nyitottuk ki az ajtót és szálltunk ki. Időközben sötétedni kezdett. A csípős, hideg, esti levegő másodpercek alatt kiűzte a fejemből a tompultság rám telepedő, fullasztó érzését. Csendesen, egymás mellett indultunk el a cím felé. Nem szóltunk egy szót sem. Nem tudtam eldönteni, hogy ez jó-e, avagy sem. Mindenesetre, amikor megláttam leendő házamat, elállt a lélegzetem. Hatalmas volt. Nem ilyenre számítottam, gondoltam magamban. Szép, kovácsoltvas kerítés volt, utána egy vékony ösvény vezetett át a kerten, amit fák szegélyeztek. Meglehetősen sűrű volt a növényzet az egész kertben, de nem volt alkalmam alaposabban megnézni, mert apa villámgyorsan áttaszigált rajta. Maga a ház már kívülről sem volt semmi. Terasz volt a bejárat előtt, ahova pár lépcsőfokon lehetett feljutni, ráadásul olyan tető volt fölötte, hogy csak annak az elkészítése drágább lehetett, mint az előző házunk. 
 Ahogy beléptünk, hirtelen nagyon kicsinek éreztem magam. Egy előtérben voltunk, aminek két oldalán lépcső állt, melyek ugyanarra a folyosóra vezettek. A bejárati ajtón belépve elénk tárult a nappali, mely varázslatos látványt nyújtott a hajópadlóval, a gerendákkal, a drapp falakkal. Középen állt a kanapé, azzal szemben a tévé, az ablak előtt valóságos „őserdő” számtalan trópusi virággal. Az ajtóval szemben nyílt a fürdő, jobbra volt a konyha, balra apáék szobája, mögötte pedig a kanyargós csigalépcső. 
 A felső szint teljes mértékben a féltestvérem és az én területem volt. A folyosó két végén voltak megtalálhatóak a szobák. A közelebbi ajtó egy kék szobába vezetett. Akkor tudtam, hogy ez a féltestvéremé. Biztos azért látszott az apa által mutatott képen olyan nyugodtnak, mert folyton a kéket bámulja... Nem értem, engem általában kiráz tőle a hideg. Az egész helyiség kék színű volt.
 A legtávolabbi szoba pedig az enyém volt. Gyönyörű sötétlila falaival rusztikus látványt nyújtott. A hatalmas kétszárnyú ablakhoz sétáltam, és kinéztem rajta, magam előtt láttam a medencét, a kertet, mögötte az erdőt, szélén az ezüstösen kanyargó erecskét.
 Az ablakkal szemben lévő falat teljes egészében tükör borította. Kiskoromban balettoztam, de pár éve elkezdtem érdeklődni a művészetek iránt, ami közelebb állt hozzám. De persze nem akartam megszabadulni a balettól sem, így magamban szoktam gyakorolni a lépéseket. A szoba közepén egy hatalmas franciaágy helyezkedett el, apa fölé egy pici kampót szereltetett, amire felakasztott két átlátszó hófehér baldachint, hogy körbevegyék ágyamat. A falon néhány polc volt elhelyezve, illetve üres hely volt fenntartva a keretek képeimnek. A plafonról lógó papírdíszek egyből megragadták a figyelmemet, s azonnal megtetszettek. Az ablak elé direkt nem tettünk semmit, hogy könnyű legyen a ki-be járás. Kezdett otthonossá válni ez a hely. Már csak az emlékeimet kellett kipakolni, és máris szebb lett, mint a régi. Feltöltöttem a polcokat, szekrényeket ruhákkal, csecsebecsékkel.
 Az íróasztalra telepedtem törökülésben, és egy hatalmas kartondobozból kezdtem kiszedni az írószereket, papírokat, könyveket, fotókat. A legkedvesebb fényképeim egy külön borítékban lapultak, és várták, hogy kitegyem őket az asztalra, meg a faliújságra.
 Belenéztem a tükörbe, és próbáltam felismerni magamban a képekről rám tekintő lányt. Szomorúan sóhajtottam. Egy megtört, mosolytalan arc nézett vissza rám kifejezéstelen tekintettel. Sötétbarna hajam enyhén kifakult a sok bent töltött időtől, szememben sem égett már a régi tűz, az élet. Hová tűnt az az örökké mosolygós lány, aki mogyoróbarna szemeivel érdeklődve bámult meg mindent, és sötétbarna hullámos tincseit mindig arcába fújta a szél? Megváltoztam... Most sima volt a hajam és egy copfba kötöttem. Mindig kisimítom és felkötöm, ha szomorú vagyok, vagyis az előző két hétben ezt a trendet követem.
 - Ó, ezek szerint te lennél a féltestvérem… - hallottam meg egy hangot közvetlenül mögülem. 
 Érdeklődve fordultam meg, és egy nálam egy fejjel magasabb fiúval találtam szembe magamat. Barátságosan mosolygott, amit én is viszonoztam. Nem akartam barátságtalannak tűnni.
 Az első gondolat, ami eszembe jutott: ő valóban a féltestvérem? Hát, ami azt illeti, eléggé hasonlított rám. Vagyis… én hasonlítottam őrá, ugyanis ha jól tudom, majdnem másfél évvel idősebb volt nálam. Apa este említette, hogy van egy testvérem - jobb későn, mint soha alapon. Nem tudom, hogy mikor fogom ezt megszokni. De azért próbálok úgy viselkedni, ahogy az egy testvértől elvárható.
 Tett felém egy határozott lépést, ezáltal jobban megfigyelhettem a vonásait. Haja talán egy árnyalattal volt sötétebb az enyémnél, viszont a világoszöld szemeit az anyjától örökölte. Apának kékszínű szeme volt, ezért is gondoltam erre a lehetőségre. Igazából illett hozzá a zöld szín, ahogyan a szinte végtelen fekete haj is.
 - Már vártam a találkozást - szólalt meg hirtelen - Valóban csinos vagy. - Köpni-nyelni nem tudtam erre a kijelentésére. Hogy… csinos? Ó, te jó ég! - Félre ne értsd, apa mutatott rólad képet - tette hozzá, látva rémült arckifejezésemet. 
 Felsóhajtottam. Ezek szerint apa szeret képeket mutogatni...
 - Akkor jó - mondtam -, ha azt mondanám, hogy én is vártam a találkozást, hazudnék. - Nyugodtan ejtettem ki e szavakat. - Egész tegnap estig nem tudtam, hogy létezel. - Először azt hittem, hogy magára veszi szavaimat, de ellenkezőleg: halványan elmosolyodott.
 - Hát igen… apa mindig is ilyen volt - mélázott el. - Tudod, őszinte leszek veled... nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar ideköltözöl hozzánk. De… - szünetet tartott - isten hozott nálunk.
 - Köszönöm. - Megeresztettem egy halvány mosolyt.
 - De udvariatlan vagyok, még be sem mutatkoztam. Jamie Light vagyok, a bátyád. - Valahonnan ismerős volt számomra ez a név. 
 Jamie Light - jutott eszembe hirtelen. Ő volt az, aki megnyerte a baseball-kupát. A híres játékos, aki a korához képest hihetetlenül jól játszik. Már emlékszem rá.
 Halkan elgondolkodtam, de aztán egy kis idő múlva feleszméltem, hogy én még nem árultam el neki a nevemet. Így hát közelebb mentem hozzá, és a kezemet nyújtva mutatkoztam be neki. De ő ahelyett, hogy kezet rázott volna velem, megfogta a derekamat és átölelt. Meglepődtem, de a kezdeti döbbenet zavartsággá alakult. Kicsit furcsán éreztem magam, főleg mert ez még új nekem. Nem volt eddig testvérem.
 - Bocsánat, talán… kicsit elragadtattam magam - engedett el hamarosan.
 - Rá se ránts, Jamie - mosolyodtam el. - Semmi gond. De nekem még hozzá kell szoknom a gondolathoz, hogy van egy bátyám. Bele fog telni némi időbe.
 Legyintett, majd intett és kiment a szobából. Követtem őt a nappaliba. Tudtam, hogy elérkezett az idő - beszélnem kell az érzéseimről, ráadásul be kell még mutatkoznom Jamie anyukájának. Remélem kedves nő, futott át az agyamon a gondolat. Amikor leértünk a lépcsőn, azonnal megláttam a keresett személyt apa mellett. Háttal állt nekem, ezért nem láthatott, de apa tekintetét követve nemsokára észrevett. Arcán mosoly jelent meg, amolyan „örülök neked” mosoly. A nő szimpatikusnak tűnt első ránézésre. Világosbarna haja volt zöld szemekkel. Elragadó mosolya lenyűgözött.
 Idejött és hosszasan megölelt. Viszonoztam az ölelést, majd apától is kaptam egyet. Örültem, hogy legalább ők ketten itt vannak velem. És még ott van Jamie is, aki igaz nem a vér szerinti bátyám. Jó tudni, hogy rájuk számíthatok, ha történne valami.
 - Köszöntelek a családban, kedvesem - üdvözölt a nő. - Apád sokat mesélt rólad. Látom, már találkoztál Jamie-vel. - Észrevétele megerősítéseképp bólintottam. - Remek. Sabrina vagyok, de szólíthatsz, ahogy szeretnél. Egyébként részvétem… Idővel bizonyára könnyebb lesz. 
 Erőtlenül bólintottam. Az utolsó kijelentésével csomó keletkezett a torkomon. Mintha fojtogatna valami. Kellemetlen érzés tört rám, amint eszembe jutott anya halála. De… bele akartam törődni. Tudtam, hogy kevés az esély rá. Azonban, mindent elkövetek majd, hogy túllépjek rajta. Igen, döntöttem el magamban, a legjobb lesz, ha így teszek. Tekintetem határozottá és elszánttá változott, ami apáéknak is feltűnt. Apa hálás pillantást küldött felém, Sabrina pedig megkönnyebbülten felsóhajtott. Láttam rajta, hogy megbánta, amit mondott, mert ezzel a mondatával ismét eszembe juttatta a tragédiát. De ha nem tette volna, akkor újra átéltem volna anya megrázó halálát, amivel többet nem akartam szembesülni. 
 Halálos csend uralkodott. Kicsit beszélgettünk egymással, aztán egy fél óra elteltével Jamie-vel felvonultunk a saját szobánkba. 
 Az ágyon ülve töprengtem, hogy mi lesz tovább. Mert abban az egyben biztos voltam, hogy az életem új fordulóponthoz érkezett. Tudtam, hogy lezártam az eddigi életemet, itt egy új élet kezdődött számomra. Nem tudom, mit tartogat a jövő, de idők múltán ez ki fog derülni. Addig is, éljünk a mának! - döntöttem el magamban. Ez volt a mottóm.
 Mivel későre járt, lefürödtem, majd pedig bebújtam az ágyamba a puha takarók közé. Holnap barátokat szerezhetek. Ezzel a gondolattal nyomott el az álom.

8 megjegyzés:

  1. Kedves Arika!
    Ez a rész is nagyon jó lett, főleg a leírásaid tetszenek, szépen bánsz a szavakkal. :)
    Kicsit meglepődtem, hogy Laycie-nek van egy féltestvére, remélem jól kijönnek majd egymással. Kíváncsi vagyok, hogy fog Laycie beilleszkedni a családba és milyen lesz az első napja.
    Várom a folytatást,
    Swarley :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Swarley!

      Amikor egy új részt teszek fel, mindig örömmel tölt el, hogy tudom: te folyamatosan nyomon követed a történetem, s mindig számíthatok a véleményedre. Először is meg szeretném köszönni a támogatásodat!
      Büszkeséggel tölt el az elismerésed, köszönöm a dicsérő szavakat! :) Hamarosan ki fog derülni, hogy milyen lesz Laycie első napja, illetve - elárulom - egy régi ismerőse is fel fog bukkanni, akit először nem ismer meg. Többet nem árulok el.
      Köszönöm, hogy ismét írtál.!

      Puszi, Arika

      Törlés
  2. Szia kedves Arika!
    Nagyon kellemes kis hangulatfokozó fejezet volt, nagyon tetszettek a leíró részek, szépen bánsz a szavakkal :). Elképzelhetővé teszed a leírtakat.
    Úgy látszik Laycie egy kellemes, szerető családi közegbe került, bár ez lehet csak a látszat?! :D
    Várom a folytatást
    Puszi, Abbey

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Kedves Abbey!

      Örömmel hallom, hogy elnyerte a tetszésedet a fejezet, tekintve, hogy nem volt valami mozgalmas. Jól esnek az elismerő szavaid. :) Nem tudom, miért gondolod azt, hogy a szerető család képe csupán látszat - bevallom, én is gondoltam erre, de végül meghagytam ötletnek. Laycie új családja valóban kellemes, akár a korábbi.
      A folytatást még a mai nap folyamán fel fogom tenni, de ha csúszik, akkor legkésőbb holnapra meglesz. Kíváncsian várom a reakciókat majd.

      Köszönöm, hogy szántál a blogomra időt és írtál!
      Puszi, Arika

      Törlés
  3. Drága Arika!

    Mint minden egyes rész, ez is nagyon jól sikerült csak hamar vége szakadt. Nem tudom hogyan, de mindig felkelted valahogy a kíváncsiságomat, ami miatt ösztönzöl arra, hogy izgatottan várjam a folytatást. Először kicsit izgultam, hogy Laycie vajon mennyire fog tudni beilleszkedni az új családjába, de aztán a végére egészen jól alakult a nagy találkozás. Megkönnyebbültem kicsit bár sajnálom, hogy elvesztette az anyját.
    Viszont fel szeretném hívni egy-két dologra a figyelmedet is. Mikor az apja lakásának a bemutatásánál tartottál, úgy éreztem, nem igen kedveled a szegény berendezési tárgyakat bemutatni. Valahogy abból a részből azt szűrtem ki, hogy már (amikor írtad a részt,) alig vártad, hogy a végére érj. Egy-két szóismétlést is észrevettem. Nem akarlak megbántani, de ez a véleményem, ezt vettem észre szóval, remélem nem haragszol érte.
    Összességében viszont egy nagyon jó kis fejezet volt s figyelemfelkeltő. Nem részletezted nagyon a találkozásuk részleteit, ami miatt úgy érzem, gyorsan el kell olvasnom a következő részeket is.

    Puszi, Alice.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Alice!

      Örülök, hogy ismét itt vagy és megtisztelsz a véleményeddel. Egyáltalán nem vettem magamra, az építő jellegű kritikának is ugyanúgy örülök, mint a kizárólag pozitívumot tartalmazónak. :) Már nem igazán emlékszem, mi játszódott le bennem, amikor írtam a lakást bemutató jelenetet, de amint időm engedi, újraolvasom. Köszi, hogy felhívtad erre a figyelmem! A szóismétlések előfordulhatnak, jobban fogok ügyelni erre az apróságra a továbbiakban, ígérem. Nem bántottál meg, drága, ne aggódj. Örülök, hogy ismét elnyerte tetszésedet a történet, és hogy izgatottan várod a folytatást. Erre van egy egyszerű mód: olvass bátran tovább ;)

      Puszi, Arika

      Törlés
    2. Drága Arika!

      Örülök, hogy felhívhattam a figyelmedet erre és annak is, hogy nem bántottalak meg. :) A következő részt meg hamarosan el is olvasom. ;)

      Puszi, Alice.

      Törlés