10. fejezet


 Kettőt ütött az óra, mikor véget ért a tanítás. Fellélegezve szedtem össze a könyveimet, majd elköszöntem a lányoktól - délelőtt mondtam nekik, hogy a szomszédom segít nekem az esszében -, s kirohantam a teremből. Jamie kérdezősködött, mikor meglátott az iskola előtt. Az igazat mondtam neki, hogy a szomszédban leszek, valószínűleg későn érek haza. Arra is megkértem, hogy találjon ki egy kifogást, amiért késni fogok. 
 Láttam a bátyámon, hogy nem nagyon akar beleegyezni az ajánlatomba, de nem volt más választása. Végül lemondó sóhajjal az arcán bólintott egyet. 
 Egy cuppanós puszit nyomtam az arcára. Miután a haverjai elköszöntek tőlem, elindultak. Egy intés után figyeltem távolodó alakjukat, s vártam, hogy Avan kilépjen az épületből. Nem telt bele öt percbe, mikor megpillantottam az ébenfekete hajút egy másik srác társaságában. Az illetőt nem ismertem, de továbbra is várakozó tekintettel figyeltem Avant. Szomszédom is észrevett, kezet fogott a haverjával, majd egyedül jött ide. Elmosolyodtam, mikor biccentett.
 - Hmm… akkor indulhatunk? - Az a fagyos csengés! Kirázott tőle a hideg. Bár a jeges tónus ellenére is kellemes, mély hangja volt. És az a helyes arc! Az egész lénye hihetetlen magabiztosságot sugárzott, mintha Avan bármire képes lett volna…
 Avan szemeibe nézve egyszerű bólintással feleltem, és vártam, hogy megtegye az első lépést. De ő mozdulatlanul állt velem szemben, szótlanul figyelte arcomat.
 Zavartan fordítottam el a fejem.
 - Igen, előre megyek - jött meg a hangom végre. Már kezdett zavarni, hogy folyton csendben bámulom őt. Nem vártam meg a válaszát, inkább elindultam a házunk irányába. Örültem, hogy apa nem lakott messze az iskolától, így legalább hamar ideértem, amikor késésben voltam - ahogy ma reggel is. 
 Ekkor eszembe jutott, hogy a fiú motorral jöhetett, ezért egy mély levegőt véve hátrafordultam. Váratlanul ért, mennyire közel volt hozzám, de nem érdekelt.
 - Avan! Mivel jöttél, motorral? - intéztem felé szavaim, de még mindig nem néztem a szemébe. A fiú egyszerűen megrázta a fejét, mire megkönnyebbülve fújtam ki a benntartott levegőt. 
 Reménykedtem benne, hogy kivételesen gyalog jött iskolába, mivel nem akartam, hogy ismét a derekát ölelve kelljen hazamennem. Az ébenfekete hajú is látta rajtam a nyugodtságot, mintha egy pillanat erejéig halvány félmosoly jelent volna meg ajkain. Meglepődtem, de nem eléggé. Avan ekkor megragadta a csuklómat, majd lemondóan elindult velem az utcán. 
 Értetlenkedve néztem a hátát a fiúnak, ugyanis gyors tempót diktált, így elmosódott a táj körülöttünk, egyedül a hátat láttam. Nem tudtam megszólalni. Végül azt vettem észre, hogy elengedi a kezemet, mire hiányérzetem támadt. Nem tudom, mi ütött belém hirtelen… Én most… csalódott vagyok?
 A szomszéd ház előtt álltunk, Avan rám nézett.
 - Várj meg itt, mindjárt jövök - mondta higgadtan, majd elővette a kulcsot a zsebéből és kinyitotta a bejárati ajtót. Ezek szerint nincs itthon senki… - vetettem fel a lehetőséget gondolatban, s hirtelen uralkodott el rajtam a félelem. Remélem, van egy fiatalabb testvére, különben zavarba ejtő lesz az üres házban kettesben lenni - gondoltam reménykedve. - Itt is vagyok! Hallasz, Laycie?
 A nevem hallatán felkaptam a fejem és tekintetem egyből az ébenfekete hajúra szegeződött. Megráztam a fejem, hogy elűzzem a gondolataimat.
 - Bocsánat, kissé elgondolkodtam - mentegetőztem a fiúra nézve, aki féloldalasan elmosolyodott. Nem tudtam, hogy képzelődtem csupán, vagy tényleg rám mosolygott volna… Nem is tudtam meg, mert megszólalt.
 - Gyere be! - tárta ki az ajtót előttem, mire vonakodva bár, de megtettem, amit kért. Nem tudtam, mit mondjak, mikor megláttam az előszobát, majd a nappalit. 
 Elképesztő látványt tárult a szemem elé, mint ami apáéknál fogadott. Azzal a különbséggel, hogy teljesen más volt a berendezés, egyedül a színek voltak hasonlóak. Elmosolyodtam, majd a fiúra néztem, aki várakozóan figyelte arcomat.
 - Nagyon otthonos lakás, Avan! - mondtam a fiúnak, aki megvakarta a tarkóját. Zavarba… jött? - merült fel bennem a gondolat arcát látva.
 - Hívhatsz Ave-nek is, ha gondolod… - nézett mélyen a szemembe, ekkor tűnt fel, milyen közel van.
 - Ö… nekem az Avan jobban tetszik - bukott ki belőlem a megjegyzés, amit nem kellett volna. A fiú megütközve nézett rám, mire gyorsan magyarázkodni kezdtem. - Mármint… nem rajongok a becenevekért… megszokás. Remélem, nem gond - hadartam el, mire ismét féloldalas mosolyra húzta a száját. Ezúttal tényleg láttam azt a mosolyféleséget, ezért eléggé döbbentté vált az arckifejezésem.
 - Megkérdezhetem, miért nézel így? - kérdezte felvont szemöldökkel, majd az egyik szemközti szoba felé intett, hogy kövessem őt. 
 Mikor kinyitotta a szoba ajtaját, kíváncsian néztem körül. Nem erre számítottam. Azt hittem, Avan szobája, hát, nem ennyire tiszta és rendben tartott. Egyetlen könyv sem hevert az ágyon - amin két személy is elfért -; az íróasztalán meglehetősen nagy rend volt, ahogy az egész szobában. Meglepődtem azon, hogy Avan ennyire rendszerető, de nem akartam hangosan is kimondani a gondolatomat, ezért inkább odasétáltam az egyik falhoz, ahol három kép volt felakasztva. 
 Az első képről egy éjsötét hajú kisfiú mosolygott vissza rám, aki körülbelül tíz éves lehetett. Bizonyára ő lehetett Avan. A mellette lévő fiú egyidős lehetett vele, furcsamód nagyon ismerős volt. Benne ismertem fel percekkel később a bátyámat. Egymásnak érintették az öklüket, úgy néztek a kamerába. Akaratlanul is elmosolyodtam a képet nézve, nem akartam elhinni, amit látok: Avan Jhonsson őszintén mosolygott! Ráadásul Jamie nagyon jó barátja lehetett, ha azóta is őrizte a képüket. Viszont Jamie nem említette, hogy ismerné a szomszédunkat... Enyhén meglepődve néztem hátra az ébenfekete hajúra, aki egyszerűen vállat vont.
 Úgy döntöttem, megnézem a két másik képet, és azután fogok rákérdezni a dologra. Visszafordultam.
 A következő képen egyedül Avan volt látható, pár éve készülhetett a fotó. A képkereten volt valami írás, amit elolvastam. „Bármi történjék, maradj önmagad!” Értetlen tekintettel figyeltem az írást, ami fogalmam sem volt, kitől származott. 
 Avan megszólalt.
 - A bátyám készítette ezt a képet lassan három éve… akkor még életben volt - osztotta meg velem az információt komoran.
 - Bocsánat… ha akarod, elmegyek, és holnap befejezzük a dolgozatot… 
 Szinte azonnal megrázta a fejét.
 - Erre semmi szükség, Laycie! - mondta határozottan. - Fájdalmas emlék, az tény, de már a jelenben élek… bár gyakran gondolok Ianre - jegyezte meg. Több szó nem hangzott el köztünk, s ekkor eszembe jutott, hogy a harmadik képet még nem is láttam. Érdeklődve néztem az utolsó fotóra.
 Ismét meglepődtem. Egy velem egykorú lány mosolygott a mellette térdelő Avanra, aki rezzenéstelen tekintettel nézett a kamerába. Nem volt ismerős a lány, de tudtam, hogy valami köze van a fiúhoz. Nála szebb lányt még nem láttam… Hosszú, hátközépig érő haja egy copfba volt fogva és aranyszőkén csillogott a napfényben. Hatalmas, zöld szemekkel nézte Avant, aki szemmel láthatóan mással foglalkozott. Félig nyitva volt a szája, mintha a kamerát tartó személyhez beszélne. Avant látva rájöttem, hogy nem volt mindig ennyire rideg, talán a bátyja elvesztése változtatta hűvössé és elutasítóvá.
 A lány pedig… valamiért szimpatikus volt, az egész lénye barátságot és jókedvet árasztott magából. Nem tudtam figyelmen kívül hagyni a lány kezén lévő jegygyűrűt, amiből arra a következésre jutottam, hogy Avan kérhette meg a kezét…
 A gondolatom félbeszakadt, ugyanis a fiú a vállamra tette a kezét, jelezve, hogy ideje lenne nekiállni a feladatnak.
 - Bocsánat, de elárulod, ki az a lány a képen? - böktem ki hirtelen, bár utólag meg is bántam, ahogy láttam, hogy Avan arca elsötétül a kérdés hallatára. Már eltereltem volna a témát, mikor megszólalt…
 - Valaki, aki egykor mindennél többet jelentett nekem - felelte titokzatosan, mire egyből bólintottam. Hallani lehetett a hangjából, hogy nem akar többet az orromra kötni, ezért annyiban hagytam a dolgot. Ha nem akarja, nem kell elmondania csak azért, hogy eleget tegyen a kíváncsiságomnak. Úgy gondoltam, most már ideje lesz tényleg a feladatra koncentrálni.
 - Elhoztam az összes jegyzetet - vettem elő a táskámból és letettem a fiú előtti asztalra. 
 - Köszi, akkor álljunk neki! Hosszú délután lesz…
 Avan gondterhelt kijelentésével kezdetét vette az esszéírás. Mikor a könyvtárban találkoztam vele, még nem is sejtettem, mibe egyeztem bele azzal, hogy a „partnere” leszek egy időre.

12 megjegyzés:

  1. Szia! Ismét remek fejezet, nem is tudok többet mondani. Jó, hogy megtudtunk egy kicsit többet Avan-ről. Sajnálom a bátyja miatt... És megkérte egy lány kezét? o.O Nem fiatal még ahhoz? Na, mindegy, remélem megtudunk még róla többmindent is ;)
    U.i.: Tetszik az idézet a fejezet elején :)❤

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Laura!

      El sem tudom mondani, mennyire jól esik olvasni a véleményedet. Örülök, hogy ennyire imádod Avan karakterét, a főszereplők után nekem is ő a kedvencem. :) A lánykéréses dologra majd később fény derül. Az idézet szerintem is jó választás volt. Köszi, hogy írtál!

      Puszi, Arika

      Törlés
  2. Szia,
    Ez a rész is nagyon jó volt, bár nekem is furcsa volt, hogy eljegyzett egy lányt, de fiatalság bolondság :)
    Csak így tovább, nagyon várom a következő részt :)
    XoXo, Linaa

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Lina!

      Örömmel hallom - jobban mondva olvasom -, hogy elnyerte a tetszésedet a fejezet. Az eljegyzésről egyelőre nem lesz több információ. A következő részt még nem tudom, mikor teszem fel, egyelőre nincs időm írni. Köszönöm az őszinte véleményt!
      Ui.: kis türelmet kérek és legkésőbb hétvégén benézek az oldaladra és elolvasom a frisst!

      Puszi, Arika

      Törlés
  3. Kedves Arika!
    Ismét nagyon jó részt hoztál össze, ügyes vagy. :)
    Bevallom, én eddig nem túlzottan kedveltem meg Avan karakterét, de ennek a résznek hála közelebb került a szívemhez és még inkább kíváncsi lettem rá. Az eljegyzős rész engem is meglepett, remélem hamar kiderül, hogy pontosan mi is történt közte és a lány között.
    Várom a folytatást. :)

    Swarley

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Swarley!

      Ismét jó érzéssel tölt el a tudat, hogy itt vagy és nyomot hagytál magad után. Köszönöm, hogy mindig számíthatok rád! :) Örülök, hogy kezded megkedvelni Avant, viszont egy ideig nem fog ismét előkerülni az eljegyzés témája, tehát türelem! Még nem tudom, mikor hozom a következő részt. Remélem, megéri majd várni rá.

      Puszi, Arika

      Törlés
  4. Kedves Arika!

    Ne haragudj az inaktivitásomért, de annyi dolgom volt, hogy sem írásra sem olvasásra nem jutott idő! :) De, szerencsére ezt ma sikerült bepótolnom! ( ha van kedved már nálam is tudsz valami újdonságot olvasni;)

    Ismét egy remek fejezetet hoztál össze, nagyon tetszik Laycie "rajongása" Avan iránt. Olyan valóságossá teszi szerintem a lány karakterét :). Számomra eddig is nagyon szimpatikus és titokzatos karakter volt Avan, ezt tovább fotózta a lány a fotóval, és az eljegyzés:) Nagyon kíváncsi vagyok mi történt.
    Sok puszi!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Abbey!

      Először is kellemes új évet, drága! Ezenkívül örülök, hogy írtál, nagyon jó érzéssel olvasom mindig a soraidat. :) Természetesen én is azonnal benézek hozzád, amint megírtam a választ. Annyira örülök, hogy számodra Laycie karaktere valóságos és hogy azonosulni tudtál a "rajongásával", ahogy te mondtad.
      Avanról csak annyit tudok mondani, hogy nehéz eset, titokzatos, és nem egykönnyen enged közel magához másokat. Egyelőre még nem derül fény a képen lévő lányról és a kapcsolatukról. Mivel még nem kezdtem el írni a folytatást, nem tudom, mikor teszem fel.

      Örülök, hogy írtál! További szép napot!
      Puszi, Arika

      Törlés
  5. Kedves Arika!

    Nagyon tetszett a rész! Amikor volt az a lány a képen, és az eljegyzési gyűrű, több variáció futott végig az agyamon, nem rögtön az hogy Avan eljegyzett egy lányt.
    Ez is egy tökéletes rész volt, és még jobban megkedveltem Avant!

    Boldog új évet! :)

    Üdvözlettel, Hope

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Hope!

      Nagyon boldoggá tesz, hogy ezt gondolod. Köszönöm a dicsérő szavakat, boldoggá tesznek. :) Ahogy így olvasom a kritikákat, örömmel látom, hogy mindenkinek szimpatikus Avan karaktere. Nálam Blake viszi a pálmát - bár eddig alig szerepelt a történetben...... Igazából addig, míg Avan nem erősíti meg, hogy eljegyezte a képen lévő lányt, semmi sem biztos. De ez később kerül ismét szóba! Köszi, hogy írtál!

      Boldog új évet neked is!
      Puszi, Arika

      Törlés
  6. Kedves Arika!

    Megint csak egy remek fejezetet olvashattunk. :)
    Hümm... ez az Avan egyre érdekesebb személyiség számomra. Meghalt báty, barátság Laycie bátyjával, és egy titokzatos eljegyzés, ami látszólag sötét gondolatokat ébreszt benne. Hát ez nagyon érdekes lesz, ahogy majd haladunk előre a történetben.
    Várom a folytatást!
    Puszi :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Szemy!

      Köszönettel tartozom, amiért külön kifejtetted a véleményedet e-mailen keresztül, ezért roppant hálás vagyok. :) Örülök, hogy ilyen nyitott személyiség vagy. Ami a kritikát illeti..... igazán jól esnek az elismerő szavaid. Jó tudni, hogy mennyien várják a folytatást. :)

      Puszi, Arika

      Törlés